Sikeredző oktatja a judot Vértessomlón

2016. november 7., hétfő 19:00

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága a Nemzeti Sportfejlesztés koncepció részeként 2015. januárjában indította el „A Sport Legyen a Tied!” programot a Magyar Diáksport Szövetség koordinálásával.

„A Sport Legyen a Tied!” program fő célkitűzése, hogy országszerte segítse a sport beépülését a gyermekek mindennapjaiba, támogatva ezzel a közreműködő sportági szövetségek utánpótlás-bázisának növekedését, továbbá a köznevelési intézmények sporteszköz állományának fejlesztésével segíti az iskolai testmozgást, amelyek átadása során a legtöbb esetben a helyi egyesületek sportági bemutatóval igyekeznek a gyerekek figyelmét felkelteni sportolási lehetőségeikre.

Hétfőn a vértessomlói iskola volt a program újabb állomása, ahol a sportcsarnokban Hartdégenné Rieder Éva igazgató köszöntötte a vendégeket, köztük Igó István polgármestert.

Az intézményben mostantól rendszeres judo oktatáson vehetnek részt a gyerekek, akiket nem más, mint Csernoviczki Csaba az Ippon Judo Tatabánya vezetőedzője, a világbajnoki bronzérmes, háromszoros Eb-ezüstérmes Csernoviczki Éva edzője vezet be a sportág rejtelmeibe.

A Magyar Diáksport Szövetség a foglalkozások sikeres lebonyolítását judo tatamival és edzőruhákkal támogatta, valamint egy-egy frizbivel is megajándékozták a diákokat.

Kevesebb