„A szeretetről nem beszélni kell, hanem adni másoknak...”

2017. October 9., Monday 06:39

Hálás vagyok a sorsnak, amiért megélhettem a mai napot! Édesanyámat, Pfiszterer Jánosnét, született Lehrreich Máriát kísérhettem el szombaton Esztergomba, hogy átvegye gyémánt diplomáját.

Ugyan beszélgetett a jó egy órás autózás alatt, de érződött, izgatott. Első utunk a Loyolai Szent Ignác Plébániatemplomba, közismertebb nevén a Vízivárosi templomba vezetett. Az „öregdiákok” tiszteletére celebráltak szentmisét.

10 órakor kezdődött az ünnepség a főiskola Johanneum dísztermében. Sokan autóval jutottak el az egykori alma materig, mamus sétálni szeretett volna a ragyogó őszi napsütésben. Lassan kaptattunk fel a dombra, kíváncsian várta, kik jönnek el, hisz a templomban kevesen voltunk.

Nevét gyorsan megtalálta a kijelölt széken, s széles mosollyal az arcán üdvözölte az egykori diáktársakat, volt padtársat, barátnőket. Arca átszellemült, szeme és egész lénye ragyogott. Egyszerűen BOLDOG volt, s talán ez az a mozzanat, ami bennem a leginkább megmarad emlékként. Láttam édesanyámat örökifjúnak, örülni, amint felismeri egykori társait, kézzel gesztikulálva mesélni a közös élményeket.

Méltó helyen és körülmények között, nívós rendezvényen adták át a díszokleveleket. Hallhattunk pacsirtaként éneklő gyermekeket, tapsoltunk meg ügyes kis táncosokat. Ft. Dr. Fodor György dékán rövid beszédben méltatta a szép kort megélt tanítókat, óvónőket, a Bölcsek könyvéből vett idézettel köszöntötte őket és kívánt nekik további jó egészséget. Dr. Szőke-Milinte Enikő intézményvezető is megható szavakkal szólt a megjelentekhez. Kívánta, hogy övezze tisztelet az egykori és mostani pedagógusokat, akik a Jóistentől kapott adottságaiknak és tehetségüknek, szorgalmuknak és kitartásuknak köszönhetően a tanári pályát választották és igyekeznek legjobb tudásukhoz mérten szépre, jóra, emberségre és tudományokra nevelni a rájuk bízott apróságokat.

Sokan vettek át arany oklevelet, néhányan gyémánt diplomát, s bizony nagy tapssal köszöntöttük a vas, rubin és gránit oklevelet átvevőket.

A „Gyémánt-ladyk” fotózkodása során volt lehetőségem néhány szót váltani dékán úrral. Mint édesanyám, jómagam is megköszöntem a nemes gesztust, a sok előkészülettel járó szervezést, a méltó ünnepet, a kedves, szívhez szóló köszöntést. Úgy fogalmaztam, mamikáinknak nagyon sokat jelent ez nap, az hogy tiszteletben tartják őket, hogy találkozhatnak egymással, hogy feleleveníthetik fiatalságukat. Nemes egyszerűséggel a következő választ kaptam: Nagyon szívesen. Elvégre az a küldetésünk, hogy ne csak beszéljünk, prédikáljunk a szeretetről, hanem adjunk is szeretetet.

KÖSZÖNJÜK, EZT A MÉRHETETLEN SZERETETET, AZ ÁTÉLT BOLDOG ÓRÁKAT! TISZTA SZÍVEMBŐL KÍVÁNOM, SOKAKNAK LEGYEN MÉG RÉSZE ILYEN FELEMELŐ ÉRZÉSBEN!

Adjon az Isten jó egészséget az intézmény dolgozóinak, hogy sok fiatalt irányítsanak a pedagógusi pályára, hogy sok nyugdíjas tanár ünnepelhessen velük! Adja az Isten, hogy a mai ünnepeltekkel öt év múlva ismét találkozhassunk! Utoljára, de nem utolsósorban kívánom, hogy sokak szívleljék meg dékán úr szavait: a szeretetről nem beszélni kell, hanem adni másoknak.

Pfiszterer Zsuzsanna

Kevesebb