Szépkorúakat köszöntöttek

2017. October 15., Sunday 18:12

Bár az ENSZ 1991-ben nyilvánította október elsejét az Idősek Világnapjának, a Vöröskereszt vértessomlói alapszervezete már a hatvanas években megteremtette a szép korúak októberi köszöntésének hagyományát.

A sok-sok évtizedes múltra visszatekintő ünnepségre minden esztendőben a 64 évnél idősebbeket invitálják, akik szombaton szép számmal gyülekeztek a Művelődési Házban, ahol a falu apraja-nagyja színpadra lépett: a vendégeket szívvel, lélekkel összeállított és előadott műsor fogadta az általános iskolások, a nemzetiségi dalárda, a Dancereform Tánccsoport és a Nemzetiségi Táncegyesület gyermekcsoportja ajándékaként.

Mindannyiunk számára ismerős a kép, amikor a mama a konyhában süti a süteményt és a pici unoka ott sürög körülötte és szép lassan ellesi azokat a fogásokat, amitől annyira finom lesz az a sütemény, és senkié nem ízlik úgy, mint a nagymamáé. Ezek a dolgok apróságnak tűnhetnek, de igenis fontosak, hiszen boldogságot adnak mindenkinek, a legkisebbeknek is és az időseknek is, hiszen kincset ad át az egyik generáció az őt követőknek – köszöntötte az ünnepelteket Golda Zoltánné. A Vöröskereszt helyi szervezetének titkára Aranyosi Ervin sorait is a szeretetteljes gondolatok közé szőtte: Szeretet parazsát ne hagyd kihűlni! A lélek fájdalmát arcodra ülni. Tárd ki a szívedet, élj szeretettel! – Öleljen, örüljön, míg él, az ember!

Igó István polgármester kedves kötelességének tett eleget, amikor a nagyszülők számára is bemutatta Mosonyiné Hoffer Szonját, aki ősztől az általános iskola igazgatója. A közreműködésével a faluban igen értékes civil szférát egészíti ki az iskola olyan típusú aktivitása, amit az ünnepségen jelenlévők is láthattak, hiszen az igazgatón kívül négy pedagógust számoltam meg, akik a mai műsorban közreműködtek – fogalmazott, megemlítve a pénteken, az iskolában első alkalommal rendezett focimaratont is. Az itt látottak alapján mindannyian örömmel tapasztalhattuk, hogy az unokáink mire képesek. Ezek a lányok, fiúk, nemcsak dalolnak, táncolnak, hanem zenélnek, alkalmasint fociznak, és kiveszik a részüket a település aktív társadalmi életéből. Sokoldalúságukat ma is bizonyították. Olyan műsorban volt részünk, amely mindenkinek melegséggel tölti el a szívét – utalt az ünnepi színes csokorra, majd a falut érintő aktualitásokról szólt. Új járdák épültek: az Ady utca egy szakasza, az iskolához vezető Sport, valamint a Zrínyi utca pedig teljes hosszúságában megújult a közelmúltban, jelenleg pedig olyan felújítások zajlanak, ahol megmarad a régi burkolat, de újrarakják, így ismét olyan minőségű lesz, ahogy annak idején, nagyjából négy évtizeddel ezelőtt elkészült – hangzott el a polgármestertől. Gondolatait azzal a kívánsággal zárta, hogy valamennyi jelenlévő egészségben, boldogságban töltse a mindennapjait, s találkozzanak jövőre, majd azután és azután is legalább ugyanilyen létszámban.

A rendezvény részeként hagyományosan a község legidősebb lakóit külön is köszöntötték: a 93 esztendős Krüpl Györgyné Teri nénit, valamint Pfiszterer Jánost, aki hetedikén töltötte be 87. életévét.

Kevesebb