Az édesapákért imádkoztak

2019. augusztus 25., vasárnap 15:52

Az édesapákért imádkoztak szombaton országszerte az 1Úton nemzetközi zarándoknap résztvevői, amelynek keretében két csoport Oroszlányból is útnak indult.

Mariazelltől Csíksomlyóig halad a Mária Út, amelynek egy-egy szakaszát teszik meg minden évben a hívők.

Az oroszlányi résztvevők első csapata reggel indult, és Csókakő érintésével érkeztek Bodajkra. A délben induló, Batin Péter vezette csoport útja elsőként Majkra vezetett, ahol a Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolnában Kulcsár Dávid tartott litániát. Az egyetemes könyörgését követően az oroszlányi, vértessomlói, csákvári és tatabányai zarándokok Vártessomló irányába haladtak tovább, hogy részt vegyenek Gerendai Sándor esperes szentmiséjén a Sarlós Boldogasszony-kegytemplomban.

Mint azt Batin Pétertől, az esemény főszervezőjétől megtudtuk, a következő rendezvényre szeptember 6-án kerül sor. Akkor a vértessomlói kápolnától indulnak korareggel a zarándokok a csatkai búcsúba.

Kevesebb