A szép korúakat köszöntötték

2019. október 27., vasárnap 20:20

Generációk találkozójának is nevezhetnénk Vértessomlón azt a több évtizedes múltra visszatekintő ünnepi eseményt, amely során a szépkorúakat köszöntik a településen.

A rendező, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkára, Golda Zoltánné ezúttal is elégedetten fogadhatta a vendégeket a Művelődési Házban, hiszen szép számmal érkeztek a szombati rendezvényre a 64 éven felüli meghívottak, akiket valóban a falu apraja-nagyja ajándékozott meg szívből jövő, szeretettel összefűzött műsorával. A nagyjából másfél órás köszöntő műsor alatt színpadra léptek az általános iskolások, a dalárda, valamint a nemzetiségi táncegyesület junior és ifjúsági csoportja.

Önök abban a korban születtek, amikor szegény körülmények között éltek az emberek, nagycsaládban, sok gyermekkel. Keményen meg kellett dolgozni a megélhetésért, mégis sokkal boldogabban, vidámabban éltek, mint manapság a családok... Megváltozott a világ, nekünk sok szempontból jelenleg könnyebb, köszönhetjük ezt szüleinknek, nagyszüleinknek. Mit is köszönhetünk? Szavakkal nehéz megfogalmazni. Azt, hogy életet adtak nekünk és felneveltek. Tanítottak és taníttattak bennünket, jó példát mutatva, becsületesen élni – hangzott el a titkártól, aki azt kívánta, hogy a szeretet és a figyelem ne csak ezen a napon adassék meg.

Dr. Hidas János elnök köszöntőjében a család és a szeretet fontosságát emelte ki, hiszen, mint mondta, a család a legfontosabb az életben, mert a családban élőket a szeretet köti össze. Ezt minden nap éreznünk és éreztetnünk kell egymással. Nemcsak szavainkban, hanem a tetteinkben is. Családok által jöttünk erre a világra. Ha nem lenne, nem lenne ez a közösség sem, melyet úgy hívunk, hogy Vértessomló. Sőt, egy nagyobb közösség sem létezne, amit úgy hívunk, hogy Magyarország. De a szeretet nem csak vér által érvényesül, hanem érzelmek és kölcsönös tisztelet által. Ezt kell megőrizni, továbbadni minden nap. Nem csak most, mert ez csak egy ünnepi alkalom – fogalmazott, és azt kívánta, hogy valamennyi jelenlévő ebben a szeretetteljes légkörben éljen.

Igó István polgármester folytatva a gondolatot, felidézte az öt évvel ezelőtti ünnepséget, amikor polgármesterré választása után első alkalommal lépett faluvezetőként a közösség elé, s nagy szeretettel fogadták őt a szép korúak. Mint mondta, most ugyanolyan szeretettel állították össze és adták elő a résztvevők a köszöntő műsorukat, s szívmelengető érzés átélni ezt a szeretetteljességet. A falut érintő aktualitások közül a 14 fős bölcsődei férőhely kialakítására elnyert 113,3 millió forintos támogatást emelte ki, s hogy szintén pályázati forrásból kicserélhetik majd a Művelődési Ház belső fa nyílászáróit. A polgármester zárásul azt kívánta, hogy még sok-sok alkalommal találkozhassanak ilyen körben az októberi ünnepségen.

A rendezvény részeként hagyományosan a jelenlévő legidősebb falubelieket külön is köszöntötte a polgármester és a titkár: a 95 esztendős Krüpl Györgynét és Dodonka Lászlónét, valamint Pfiszterer Jánost, aki 89 éves. Wágner Vincénét és Kesztler Mátyást is köszöntötték, hiszen mindketten a rendezvény napján ünnepelték születésnapjukat, bár Matyi bácsi elmondása szerint ő 25 évesnek érzi magát.

A köszönet virágait vehette át Matajszné Koller Viola is, aki a szociális gondoskodáson, a házi és jelzőrendszeres segítségnyújtáson, ebédhordáson keresztül hosszú éveken át segítette szeretettel a falu szép korúinak mindennapjait, és most számára is elérkezett a megérdemelt pihenés időszaka.

Vértessomlón szép hagyomány, hogy az ízletes vacsora előtt a hangulatos estét közös tánc nyitja meg. A nyitótánc természetesen idén sem maradt el, bár a legidősebb úr csak gondolatban rophatta, a két hölgy táncra perdült, majd sorra érkeztek a néptáncos gyerekek a szép korúakkal, a műsorban is elhangzó verssorok jegyében: Ha majd az örök szeretet elhívja Őket közületek, ti foglaljátok el helyüket, mert ti lesztek majd az öregek. S mindazt, mit nekik tettetek, azt adják nektek a gyerekek. Azért előre intelek titeket, szeressétek az öregeket!

Köszönet az Idősek Napi rendezvényhez nyújtott támogatásért, hozzájárulásért az önkormányzatnak, a Kesztler Klíma Kft-nek, Koller Tibornak, Kianek Dávidnak, Krüpl Attilának, Krüpl Györgynek, Ligetvári Jánosnak, Richter Ferencnek, Hartdégen Józsefnek, Hartmann Ferencnek, a Krisztina Cukrászdának, Somlói Jánosnénak, a Császári Pékárú Sütő Kft-nek, a Geláto Kft-nek, a Batin Glóriának, Salamonné Marika környei virágboltosnak, Zink Károlynak és feleségének, a fellépőknek a műsorért és a helyszín biztosításáért Berky Bélánénak.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb