Könyvtárat avattak Vértessomlón

2017. február 3., péntek 11:40

VÉRTESSOMLÓ Tegnap ünnepélyes keretek között adták át a Vértessomlói Német Nemzetiségi Általános Iskolában a könyvtárat.

Az intézmény vezetője, Hartdégenné Rieder Éva köszöntötte a vendégeket. A somlói diákok színvonalas műsorral is készültek erre az eseményre. Elsőként az énekkar lépett fel, majd verseket, harmonikajátékot és fuvolaszót is halhattunk. Az igazgatónő elmondta, hogy új polcokat, két számítógépet, laptopokat, bútorokat és rengeteg könyvet kaptak, valamint bekötötték az internetet is. Megköszönte mindenkinek a segítséget, akik a vonalkódozásban, a pakolásban és a selejtezésben részt vettek, valamint hálás a sok támogatásért. Czunyiné dr. Bertalan Judit, a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a vértessomlói és a József Attila Megyei Könyvtár összeköttetésben van az internet segítségével. Ez könyvtárközi kölcsönzést jelent, amely keretében lehetőségük van a falubelieknek hozzáférni a megyei könyvállományhoz. Ha Tatabányáról szeretnének kölcsönözni, most már megtehetik anélkül, hogy beutaznának a megyeszékhelyre, ami nagy előrelépés.

Kevesebb