Christkindl találkozó ötödször

2019. December 16., Monday 06:57

Kisjubileumát ünnepelte szombaton a várgesztesi megyei Christkindl találkozó, melyet 2015-ben a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat azzal a céllal hívott életre, hogy a faluban a mai napig élő hagyományt megőrizzék, és megőriztessék annak határain túl is.

Merthogy a Lass die Christkindl eini? – Beengedik az angyalokat? – kérdés minden esztendőben elhangzik a sváb hagyományok szerint a várgesztesi otthonoknál, a településen évről-évre Szenteste a dalkör felkészítésében iskoláskorú gyerekek házról-házra járnak, és német nyelven adják elő Jézus születésének történetét verses, énekes formában.

A Christkindl, az angyalok, Mihály, Gábriel, Szűz Mária és Szent József korhű ruházatban járják ezen a napon a falut és kérnek bebocsáttatást, hogy előadják műsorukat, aminek a végén a házigazda ropogós papírbankókkal hálálja meg fáradozásukat.

Az eltelt öt évben kiderült, hogy nem csupán Várgesztesen, a szomszédos Vértessomlón és a közeli Kecskéden őrzik a hagyományt, hanem más településeken is, így minden évben igazán színes találkozó melengeti meg a szíveket. Idén a felsoroltak mellett a szomoriak, a megye határain túlról a gántiak érkeztek, és Pillmann József elnök örömére a helyi kis óvodások is készültek, így – ahogy elhangzott – utánpótlásban biztosan nem lesz hiány.

A vendégeket előbb az elnök köszöntötte, köztük is kiemelten a hagyományőrző gyerekeket, a Komárom-Esztergom Megyei Németek Önkormányzatának elnökét, Waldmann-né Baudentisztl Évát, valamint tagját, Menoniné Pillmann Terézt, Gánt polgármesterét, Spergelné Rádl Ibolyát, s reményét fejezte ki, hogy a karácsonyi hagyomány megőrzése mindaddig fennmarad, míg léteznek német nemzetiségi önkormányzatok és létezik a német nemzetiség.

Szívmelengető, ahogy készülnek a gyerekek, s bár az alapcselekmény egyforma, számomra mindig újdonság, hogy egy-egy csoport mennyire másként énekel, hiszen tudjuk, hogy a németeket nem egyetlen helyről telepítették be, ezért a különbözőség – fogalmazott a házigazdák polgármestere, Rising Károlyné, aki szintén köszönetét fejezte ki a gyerekek, fiatalok, felkészítők számára a hagyományőrző munkáért.

Az elhangzottakat igazolták a gyerekek sváb betlehemes előadásai, melyek valóban tükrözték a sokszínűséget szövegben, kiejtésben, dallamban, viseletben, eszközökben és előadásmódban, az viszont közös volt bennük, hogy a vendégek, vendéglátók ismét egyaránt szép emlékekkel gazdagodtak.

A találkozón Vértessomló hagyományőrzéséből Pfiszterer Gréta, Orlovits Klaudia, Hevesi Laura, Krüpl Botond, Linczmayer Márk és Pfiszterer Róbert adott ízelítőt, a faluban is nagy hagyománya van a betlehemezésnek. December 24-én lelkes csoportok járják a falu utcáit, hogy minden családhoz elvigyék az örömhírt: Jézus születését. Köszönet a szülőknek, akik felkészítik, kísérik őket, és óvják a gyönyörű népviseletet is!

Kevesebb