Többen házasodtak

2020. január 28., kedd 06:04

Az előzetes adatok szerint 2019 első tizenegy hónapjában a születések száma 1,5, a halálozásoké 0,8%-kal kevesebb volt, mint 2018 azonos időszakában.

Ennek következtében a természetes fogyás 0,9%-kal, 341 fővel nőtt 2018. január-novemberhez képest. 2019 novemberében az élveszületések száma 0,7, a halálozásoké 6,7%-kal csökkent 2018 azonos havi értékéhez képest. A halálozások számának nagyobb mértékű visszaesése következtében a 2472 fős novemberi természetes fogyás 21%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

2019 januárja és novembere között 81 341 gyermek jött világra, ami 1274-gyel, 1,5%-kal elmaradt a 2018. január–novemberi születésszámtól. Január–márciusban, júniusban és október–novemberben kevesebb, április–májusban és július–szeptemberben több volt az újszülöttek száma az egy évvel korábbinál. A legjelentősebb, 2,7%-os emelkedés áprilisban, a legnagyobb mértékű, 5,8%-os csökkenés júniusban történt.

117 964-en haltak meg, 0,8%-kal, 933-mal kevesebben, mint egy évvel korábban. Januárban, februárban és júniusban növekedett a halálozások száma, az év többi részében viszont kevesebben hunytak el, mint 2018 azonos hónapjaiban. A legnagyobb mértékű, 20%-os emelkedés januárban történt, aminek hátterében a 2018-hoz képest korábban tetőző influenzajárvány állhatott. A legjelentősebb, 14%-os csökkenést márciusban regisztrálták, ezen kívül novemberben is számottevően, 6,7%-kal kevesebben vesztették el az életüket.

61 979 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 27%-kal, 13 253-mal több az egy évvel korábbinál. Január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebb frigyet anyakönyveztek 2018 azonos időszakához képest. Ezt követően február–márciusban 0,6, április–májusban 8,5, júniusban pedig már 16%-kal több házasságot anyakönyveztek az egy évvel korábbinál. Ez az emelkedő trend tovább folytatódott: július–szeptemberben átlagosan 33, októberben 65, novemberben 112%-kal többen léptek frigyre, mint 2018 azonos hónapjaiban. A 2019. január–novemberi időszakban kötött házasságok száma 1989 óta a legmagasabb érték.

KSH

Kevesebb