Farsang a sportcsarnokban

2020. február 15., szombat 08:59

Mintegy kétszázan, gyerekek, szülők, rokonok várták pénteken délután a vértessomlói sportcsarnokban, hogy kezdetét vegye az iskola farsangi mulatsága, amit az est háziasszonya, Berki Zsuzsanna nyitott meg ünnepélyesen.

A szülői közösség által támogatott rendezvény a szóló, páros és csoportos jelmezesek bevonulásával kezdődött, majd a gyerekek a világot jelentő deszkákon is bemutatták szebbnél szebb, ötletesebbnél ötletesebb maskaráikat, míg a büfében szendvicsek, üdítők sokasága hívogatta a megjelenteket, valamint értékes ajándékok sokasága várta a zsákbamacska és a tombolahúzás nyerteseit.

A felvonulást követően fergeteges tánccal szórakoztatták egymást a diákok, amire a nevezetes „Kacsatánc” tette fel a koronát. Az eredményhirdetéskor pedig az is kiderült, hogy szinte mindenki elért valamilyen helyezést a három kategória egyikében.

A map meglepetését, azonban az iskola diákzenekarának fellépése jelentette. A tehetséges fiatalok Have-rock néven léptek színpadra, végül a hagyományos diszkó zárta az iskola farsangi buliját.

Az esemény képeit a Galériában tekintheti meg!

Kevesebb