Somlói búcsú

2020. július 6., hétfő 05:00

Bár elmaradt a járványveszély miatt a körmenet, és a szervezők sem hirdették az eseményt, ennek ellenére jó két és félszázan látogattak ki vasárnap a templomtérre, a tizenharmadik alkalommal megrendezett vértessomlói búcsúra.

A Sarlós Boldogasszonyra emlékező eseményre nemcsak helyből, de a környező településekről is érkeztek zarándokok, hogy együtt hallgassák meg a Spányi Antal megyéspüspök által celebrált a szentmisét.

- Örömmel jöttünk e rendkívüli körülmények között, hogy együtt ünnepeljük Sarlós Boldogasszony búcsúját, és ahogyan tettük ezt az elmúlt években, imádkozzunk nemzetünkért, kereszténységünkért, családjainkért, és a családok gyermekáldásáért – mondta főpap.

- Vannak járványok, természeti csapások, árvizek a világban, melyek életeket követelnek és hatalmas pusztítást végeznek. Persze az emberek többsége úgy gondolja, ez velem nem történhet meg. De látnunk kell azt is, hogy a fizikai világ fenyegetettsége mellett, a szellemi, lelki világot is fenyegetések érik. Nem lehetünk mi sem valami burokban élő közösség, és csak úgy tudunk biztonságban lenni, ha életünket Istennek ajánljuk, ha családunkkal együtt megnyílunk Isten számára, ha következetesek maradunk eben és hitvallásunk mindennapi gyakorlásában – fogalmazott Spányi Antal.

A járványveszély miatt idén elmaradtak a kísérőrendezvények, de a híveknek alkalmuk nyílt a gyónásra, amit a szabadtéren elkülönített részen vehettek igénybe a jelenlévők.

A tizenharmadik alkalommal megszervezett somlói búcsú történelmi előzménye, hogy az idetelepített hívek 1734. szeptember 7-én vitték a Szűz Anya kegyképét a magyaróvári kapucinusok templomából a településre. Az elmúlt századokban e kép előtt imádkoztak a község és a környék hívei. Erre emlékezve rendezik meg 2008. óta évente a vasárnapi körmenetet.

Kevesebb