Két év kihagyás után szeptember 18-án, vasárnap délután nagy izgalommal várták a vértessomlóiak a hagyományos Idősek napját, ahova a barátságtalan időjárás ellenére is szép számban érkeztek vendégek. A Nyugdíjas Székház udvarán Golda Zoltánné fogadta a szépkorúakat.
A helyi Vöröskereszt elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy a méltóságteljes időskor minden embernek jár, hiszen ez az életszakasz is lehet gyönyörű és izgalmas. A test felett eljárhat az idő, de a lélek örökre fiatal marad. A gondolatok után egy megsárgult újságcikkből idézett néhány gondolatot, amit a falubeli Richter Marika néni vetett papírra: „Fiatal korunkban földben, lóban, tehénben mérték a falusi ember álmát, vágyát. Egy öltözet, ünneplő ruha, egy pár csizma, cipő a fiatalt emberszámba emelte. Egy ágy a belevaló dunnával, párnákkal elég kellett, hogy legyen a családalapításhoz. … Nekünk, mai felnőtteknek… törődnünk kell a minket felnevelő idős emberekkel, mindent megadni nekik, amivel tartozunk. Munkájukért, felnevelésünkért, szeretetükért, küzdelmes életükért. …Hiába fényes házak sora, tele gyönyörű bútorokkal, drága kocsi a garázsban, ha nem melegítené benne egymást az emberek szeretete.
Az ünnepi műsor közben megérkezett a vihar, de ez sem tudta megtörni azt a szeretetteljes hangulatot, amit a Vértessomlói Német Nemzetiségi Általános Iskola, a Dalkör és a Tánccsoport fellépői varázsoltak a tánctérre.
A járvány és a háború miatt manapság nehéz időket élünk, ahol a megmaradás záloga a család kis közössége – mondta beszédében Dr. Hidas János elnök. Hozzátette, hogy ha nem engedjük elvenni a családunkat, valamint a lelkünket szeretet tölti meg néhai anyáink, apáink felé is, akkor boldog és hosszú élet vár ránk.
Igó István polgármester a zord időjárás miatt sajnálatát fejezte ki, hogy ezúttal szabadtéren, és nem a Művelődési Ház melegében üdvözölheti a megjelenteket. Mint elmondta, a felújítás 60-70%-os készültségben van, tehát hamarosan újra birtokba vehetik az intézményt a település lakói, úgy ahogy azt a nemrégiben felújított Nyugdíjas Székház udvarával is tették. Hangsúlyozta, hogy ahogyan a mindennapjainkban érezzük magunkat, nagyban függ az értékeinktől, amiket a rendezvényen mindenki megtapasztalhatott a fellépők jóvoltából. A Komárom Esztergom megyei Értéktárhoz méltó volt a vértessomlói Dalkör és Tánccsoport nívója, illetve előadása. A település első embere a többgenerációs családok jelentőségére is felhívta a figyelmet, akik mindenféle szempontból segítik és támogatják egymást.
Visnyei László plébános arról beszélt, hogy próbáljuk meg mindenben megtalálni a derűt, mert az öregségünket is jobban el tudjuk általa fogadni. Az ősz haj ékes korona, tisztesség útján lehet hozzájutni, áll a példabeszédben.
Az ünnepség utolsó felszólalója Dimitrov Ildikó volt, aki Aranyosi Ervin: Az út végén, illetve Asztalosné Csikos Ildikó: Légy a támaszom című gyönyörű verseit olvasta fel a nagyérdeműnek. A hagyományokhoz híven a jelenlévő vendégek közül a legidősebbeket külön köszöntötték, a 89 éves Krüpl Jánosnét és a 88 éves Zentai Jánost. A Vöröskereszt elnökének Dodonka Lászlót is sikerült meglepnie egy kis figyelmességgel, aki épp most ünnepelte születésnapját.
A közös vacsora és a mulatság előtt a nyitótáncot a legidősebb hölgy és úr Golda Zoltánnéval, illetve Igó Istvánnal járta el, majd a néptáncos gyerekek, a vendégek, unokák és nagyszülők is csatlakoztak hozzájuk. Tánc közben talán Aranyosi Ervin szavait is felidézték: „A jövőm majd eljön, nem kell félnem tőle, vágyammal teremtek, jó cél lesz belőle. És ha majd egy napon az út végéhez érek, majd angyalok várnak, csupa kedves lélek. Addig nem is kell már egyéb dolgot tennem, csak emberként élnem, s őszintén szeretnem!”
Köszönet az Idősek Napi rendezvényhez nyújtott támogatásért, hozzájárulásért az önkormányzatnak, a Kuratórium Bizottságnak, a Kesztler Klíma Kft-nek, Koller Tibornak, Kianek Dávidnak, Krüpl Attilának, Wohl Attilának, Richter Ferencnek, Hartdégen Józsefnek, a Krisztina Cukrászdának, a Császári Pékárú Sütő Kft-nek, a Geláto Kft-nek, a Batin Glóriának, az előkészületi munkálatokban az Egyház Közösségnek és Tűzoltóinknak, a fellépőknek a műsorért és a helyszín biztosításáért Imeli János Nyugdíjas ház vezetőjének.
Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.