Megújult járdák

2017. November 18., Saturday 06:54

Két utca, a Zrínyi és a Sport teljes hosszában, az Ady pedig a Teleháztól a várgesztesi elágazásig újult meg az elmúlt időszakban Vértessomlón pályázati támogatással. A közel 21,4 milliós fejlesztéshez a falu 15,6 milliót nyert el az „Adósságkonszolidációban részt nem vett önkormányzatok” című forrásból. A felújítási munkálatokat csütörtökön az ünnepélyes átadás zárta, melyen a helyiek és az ünnepi műsort adó kisiskolások mellett Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő is részt vett.

Ez három teljesen különböző struktúrájú kialakítást jelentett, a Sport téren például 40 centis folyókával, gépkocsi beállókkal, hiszen mindenhol a komplett utcatervezéseknek megfelelően építették meg a járdát, amely így harmonizál a majdan felújítandó úttest szintjével, szerkezetével – mondta el Igó István polgármester. A lezárult fejlesztések tekintetében az idei évben ez volt az utolsó, de folyamatban van egy energetikai projekt, amelynek jelenleg a közbeszerzési eljárása zajlik. A fejlesztés a két éve KEOP-os programban részt, külsőleg szigetelt, háromrétegű üveggel szerelt fa nyílászárókkal ellátott középületek érinti. A 90,6 milliós támogatást elnyerő beruházás keretében az iskola, óvoda, a polgármesteri hivatal és a nyugdíjas székház tetejére telepítenek napelemeket, és az így megtermelt árammal hőszivattyús fűtést alakítanak ki az intézményekben. A polgármester úgy véli, hogy bár a program 100%-os támogatottságú, biztosan szükség lesz a falu részéről önerőre, mivel a beruházás során megvalósul az a kiegészítő javaslatuk is, hogy a régi gázkazánokat cseréljék ki kondenzációsra, ezek összege várhatóan 3-4 millió forint lesz.

Azért szeretek Vértessomlóra jönni, mert minden apróságnak, a nagyoknak pedig még jobban tudnak örülni. Az első alkalom az ovi átadása volt, amit hosszú várakozás után, de nagy lendülettel és összefogással sikerült megvalósítani – fogalmazott Czunyiné Bertalan Judit, aki felidézte az akkor megfogalmazottakat is: azt mondtam, nem biztos, hogy mindig ilyen jó hírrel és pozitív döntéssel tudok jönni ide, de most végignéztem a falut gondolatban és tulajdonképpen azóta minden évben érkeztem valamilyen jó hírrel. Annak most külön örülök, hogy az iskola mellett állunk, és ez az utca is megújult, mert nem mellékes, hogy a gyerekeink biztonságban járnak-e az iskolába. Tavalyelőtt az iskola külső szigetelése valósult meg, s két éve az volt a nagyon szorosan együttműködő egykori és jelenlegi polgármester kérése, hogy kellene egy hőszivattyús, napelemes energetikai rendszer is, amivel az iskolát önfenntartóvá lehet tenni működtetés szempontjából, s ma már elmondhatjuk, hogy az a folyamat is elindult – érintette az energetikai fejlesztést Czunyiné Bertalan Judit is beszédében.

Kevesebb