Nemzetiségek találkoztak

2017. december 9., szombat 10:18

Tizenhat hagyományőrző csoport lépett színpadra péntek délután a XXII. Megyei Nemzetiségi Találkozón, ahol a Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar előadásában a magyar mellett elhangzott a németek, szlovákok és a romák (CD-ről) nemzetiségi Himnusza is.

A fesztivál résztvevőit Lazók Zoltán és Popovics György megyei közgyűlési elnök köszöntötte, köztük Igó István vértessomlói polgármestert és Krüpl Etelkát, a német nemzetiségi önkormányzat somlói elnökét. Mint azt Oroszlány polgármestere elmondta: nemzetiségnek, kisebbségnek lenni bárhol a világon nehezebb, mint a többséghez tartozni. Nehezebb, mert egyidejűleg kell lépést tartani a szűkebben vett népünk társadalmi, nyelvi, kulturális folyamataival, követni a többségi nemzet folyamatait, sőt létérdek az anyaországgal való harmonikus kapcsolattartás is. A több nyelvben, kultúrában, mentalitásban való jártasság olyan tudástöbbletet jelent, amellyel a csak egy nyelvű, egy kultúrájú emberek és csoportok nem rendelkeznek.

- Amikor az országgyűlés megalkotta a Hungarikum törvényt a települési önkormányzatok sokasága állt neki, hogy feltárja a helyi értékeket, és rögzítse azokat értéktárában, hogy a településen fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjtemény létrehozását követően javaslatot tegyen megyei értéktárba történő felvételre. Létrehozásának célja a térség természeti környezetének, szellemi, anyagi, művészeti alkotásainak, hagyományainak, összegyűjtése, bemutatása, ezen keresztül az összetartozás erősítése, azaz meglátni és megláttatni egy-egy helyi közösség speciális értékeit. Oroszlány azért is adott szívesen otthont a mai rendezvénynek, mert elmondhatom, hogy az itt élő és dolgozó nemzetiségek aktívan vesznek rész életünkben, legyen szó kultúráról, hagyományőrzésről, nemzetközi kapcsolatokról és a mindennapjaink alapjául szolgáló munkáról – fogalmazott Lazók Zoltán.

Az ünnepi gondolatokat követően a helyi szlovákok Bránicska gyermek tánccsoportja nyitotta a monstre programot, amelyen szintén a várost képviselte a Kridlovka zenekar, valamint az Aranycsillag együttes, de érkeztek fellépők Vértessomlóról, Tatabányáról, Kesztölcről, Piliscsévről, Tarjánból, Tardosról, Sárisápról is, hogy bemutassák nemzetiségi értékeiket, hagyományaikat, miközben a művelődési központ folyosóin és termeiben a települések értékeiből nyílt tárlatot tekinthették meg az érdeklődők, aminek keretében Várgesztes szintén bemutatkozási lehetőséget kapott.

Kevesebb