Karácsonyra készülve

2017. december 18., hétfő 06:04

2005 decemberében egy – szintén – szombati napon Berky Zsuzsanna még izgatottan készülődött, s várt: vajon hányan érzik fontosnak, hogy a karácsonyfára, vagy éppen alá ne csak az üzletben vásárolt díszek, ajándékok kerüljenek.

Már az első alkalom igazolta, hogy jó gondolatot fogalmaztak meg a vértessomlói művelődési házban, amikor az ünnepvárás időszakában kézműveskedni, falukarácsonyozni hívták a község apraját-nagyját. 

A karácsonyi kézműveskedés azóta is töretlen népszerűségnek örvend Vértessomlón, ebben természetesen az is jelentős szerepet látszik, hogy a szervezők minden évben új technikákat, kézműves alapanyagokat vonultatnak fel, hogy a gyerekek, anyukák, apukák és nagyszülők elkészíthessék a szívükhöz oly közel álló, és megismételhetetlen díszeket, ajándékokat.

Szombaton ismét tengernyi alapanyag sorakozott az asztalokon, köztük a divatját élő grincsfáé, melyeket Mihály Hajnalka ajánlott fel. Ő a készítendő asztal, ajtó és ablakdíszekhez inspirációkat adó Böbe Bigyóit is felvonultatta, melyek az elnevezéssel ellentétben még véletlenül sem bigyók, hanem meseszép alkotások.

A programra ellátogató kicsiket, nagyokat – ahogy Berky Béláné fogalmazott – meleg tea, finom sütemény és remek hangulat várta, a belépőt pedig olyan érzés fogadta, mintha a házba már most bekopogtatott volna a Karácsony. Főként, hogy az asztalokon egyre gyűltek a mécsestartók, pohárdíszek, harangok, hóemberek, angyalkák, rénszarvasos tárolók, grincsfák, karácsonyfadíszek, melyek minden ékességnél melegebbet árasztanak majd az otthonokban a Szeretet ünnepén.

Kevesebb