Ágymatrac, gumiabroncs, háztartási hulladék

2017. május 8., hétfő 06:51

Közel húsz vértessomlói húzott kesztyűt, ragadott zsákot a helyi önkormányzatok felhívására szombat reggel, s indult az utak mentén szemetet szedni. Páran szóvá tették, hogy lehetnének többen is, de Igó István polgármester hangsúlyozta: az évnek ebben az időszakában nemigen találni olyan szombatot, amikor ne szólítaná az embereket máshová más program, korábban pedig az időjárás nem volt kedvező.

A lelkes kis csapat végül nemcsak tekintélyes távot tett meg szakaszokra bontva, de jelentős mennyiségű szemetet is összegyűjtött. A Vértessomló közigazgatási határát jelző táblától Környebányáig, Környe felé az „S” kanyarig, valamint a bányaúton a tavakig szedték a szemetet, Krüpl Vilmos alpolgármester utánfutójára már az első percekben felkerült egy valamikor jobb sorsra érdemes ágymatrac.

A nagyjából négy köbméternyi hulladék a matrac mellett „rejtett még” gumiabroncsot, hűtőbelsőt, és többször bezsákolt rengeteg üveg, valamint műanyag palackot, amit az önkéntesek keserű szájízzel így kommentáltak: ki tudja, hány szelektív gyűjtő mellett mehettek el a „gazdáik”, s ahelyett, hogy oda dobták volna,inkább kivitték az erdőbe...

Kevesebb