Bajnokként utaznak a Tűzoltó Olimpiára

2017. június 28., szerda 06:37

Már két évvel ezelőtt, a VI. Országos Hagyományos Tűzoltóversenyen, Szekszárdon megszerzett első helyezéssel bebiztosították a Vértessomlói Önkéntes Tűzoltó Egyesület hölgy tagjai az idei Tűzoltó Olimpián való részvételüket, a hétvégi megmérettetéssel, a bajnoki cím megszerzésével „csak” megkoronázták eddigi eredményeiket.

Harminc csapat 400 tűzoltója vett részt a hétvégén Székesfehérváron, a Magyar Tűzoltó Szövetség által szervezett VII. Országos Hagyományos Tűzoltóversenyen, a Komárom-Esztergom Megyei Tűzoltó Szövetség delegálásában a Richter Gedeon Nyrt. Dorogi Fióktelep Létesítményi Tűzoltóság férfi, valamint a Vértessomlói Önkéntes Tűzoltó Egyesület női és férfi csapata képviselte megyénket.

A csapatok, amelyeknek nem csak a feladatokkal, de a tikkasztó hőséggel is meg kellett küzdeniük, két versenyszámban mérték össze tudásukat: a szerelési gyakorlat mellett váltófutásban, palánkkal, gerendával, kúszócsővel, különböző akadályokkal megtűzdelt terepen.

A felnőtt önkéntes tűzoltók részére szervezett versenyről ezúttal sem hiányozhattak a határon túli bajtársak sem, így érkeztek Kárpátaljáról, Székelyföldről, a Vajdaságból is.

A női kategóriában kilenc csapat igyekezett a legrövidebb idő alatt, a legkevesebb hibaponttal teljesíteni a feladatokat, s ez végül a vértessomlóiaknak sikerült. A Vértessomlói Önkéntes Tűzoltó Egyesület női együttese tehát a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel Székesfehérváron, sőt, a hölgyek eredményüket idén is megfejelték a női abszolút kategória elsőségével, így már harmadszor nyerték el a Domsik János vándorserleget.

A férfiaknak ezúttal nem jött ki jól a lépés, a 17 csapatot számláló mezőnyben a somlóiak a hatodik helyen zártak, a dorogiak kategóriájukban aranyérmet szereztek, abszolútban a második helyen végeztek.

A Tűzoltó Olimpiát július 9-16. között a CTIF az Osztrák Tűzoltószövetséggel Ausztriában, Villach városában rendezi meg, a versenyen az Országos Tűzoltó Szövetség delegálásában hazánkat öt csapat képviseli, abból három Komárom-Esztergom megyéből. A nemzetközi megmérettetésre tehát „friss” bajnokként utazhatnak a somlói hölgyek, és a település ifi raja is ott lesz, amely korábbi eredményei alapján szintén kivívta a részvétel jogát, valamint létesítményi kategóriában a Richter Gedeon Nyrt. Dorogi Fióktelep tűzoltóságának férfi csapata.

A hétvégén Székesfehérváron azt is bejelentették, hogy jövőre Komárom-Esztergom megyében rendezik meg a VIII. Országos Ifjúsági Tűzoltó Versenyt, arról még nem született döntés, hogy mely településen.

Kevesebb