Ünnepelték a hölgyeket

2018. március 9., péntek 09:23

Hagyományaikhoz híven, nőnapi köszöntésre várták csütörtök délután a vértessomlói nyugdíjas bányász közösség hölgytagjait a közösségi házba, ahová hivatalosak voltak a várgesztesi és környebányai tagszervezetek ünnepeltjei is.

Imeli János szakszervezeti elnök köszöntötte elsőként a megjelenteket, aki többek között felidézte az ünnep előzményeit is: 1913-ban az orosz nők február utolsó vasárnapját választották, hogy „kenyérért és békéért” tüntessenek a háború pusztította Oroszországban. A politikai vezetők ellenezték ugyan a tüntetés időzítését, de a nők kitartottak. Ami ezután történt, az már történelem: négy nappal később a cár lemondásra kényszerült és az ideiglenes kormány azonnal szavazati jogot adott a nőknek. Mindez az Oroszországban használatos Juliánusz naptár szerint február 23-án, az általában használatos Gergely-naptár szerint viszont március 8-án történt. Az oroszországi események után lett hivatalosan is március 8. a nemzetközi nőnap.

Igó István polgármester – aki a nap folyamán minden intézményt virággal keresett fel – arról szólt, hogy bizony társ nélkül mennyire nehezek az idős emberek hétköznapjai, és nemcsak évente egy alkalommal kell odafigyelni a hölgyekre, hanem tegyék meg ezt a férfiak minden alkalommal.

Az eseményen ott voltak az Életet az Éveknek Szövetség megyei képviselői is, akik szintén a szervezet üdvözletét közvetítették a jelenlévőknek.

Mindeközben a konyhában csütörtökön a férfiak serénykedtek, akik felszolgálták az italokat, előkészítették a hidegtálakat, és persze gondoskodtak a vendégek szórakoztatásáról, akik között ott ült Mosonyiné Hoffer Szonja iskolaigazgató is.

Kevesebb