Nyugdíjas hölgyeket köszöntöttek

2018. március 11., vasárnap 12:07

Rajnai Gábor alpolgármester, Eichardt János a közösség vezetője és Hámori István, a Bányamunkás című lap főszerkesztője üdvözölte és köszöntötte a meghívottakat szombaton délután a szakgimnázium nagytermében, akik között ott voltak a Mór-Pusztavámról, Várgesztesről és Vértessomlóról érkező tagtársak is.

A Bányász Nyugdíjas Szakszervezet nőnapi ünnepségén Rajnai Gábor arról szólt, hogy amióta a tudomány előrehaladtával sikerült kiküszöbölni számos, főleg a nőket súlytó halálozási okot, valamennyi fejlett országban évekkel, sokszor közel egy évtizeddel több, a nők várható életkora, mint a férfiaké, és ez így van jól, hiszen ők adják az életet, ők tartják össze a családot, a közösséget, ők azok, akik szeretetükkel bearanyozzák mindennapjainkat, s erre nemcsak nőnap alkalmából illik emlékezni.

Az ünnepi gondolatokat követően Stahl Ferencné közösségi munkája elismeréseként a BDSZ elnöki oklevelét vehette át. Két szakszervezeti bizalmi, Horváth J. Péterné és Márkus Sándorné tevékenységét az OBEDSZ elismerő oklevelével jutalmazták. Pis Antal 50 éves szakszervezeti tagságát ajándékkal ismerték el.

A protokolláris eseményeket követően a Hevesi Színtársulat szórakoztatta az ünnepelteket, majd a délután további része a közös beszélgetés, ismerkedés, a régi emlékek felidézése jegyében telt, amihez a Flepp együttes szolgáltatta a talpalávalót.

Kevesebb