Hétszázmillió a lánglovagoknak

2018. március 18., vasárnap 11:26

A központi költségvetésben a tavalyinál százmillióval több, összesen hétszázmillió forint áll rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Ebből az összegből hatszázmillió forintra az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillióra pedig a mentőszervezetek pályázhatnak.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Magyar Tűzoltó Szövetség közreműködésével közösen pályázatot írt ki, a hivatásos tűzoltósággal együttműködési megállapodással rendelkező tűzoltó egyesületeknek április 11-ig kell eljuttatniuk pályázati anyagukat az illetékes tűzoltóságra – olvasható a katasztrófavédelem megyei weboldalán.

Pályázni hagyományosan tűzoltási, műszaki mentési, ifjúságnevelési és hagyományőrzési tevékenységhez kapcsolódó működési és felhalmozási költségek finanszírozására, műszaki, technikai és informatikai fejlesztésre, valamint az önkéntesek oktatásának támogatására lehet. Egy egyesület csak egy pályázatot nyújthat be, az elnyerhető összeg kategóriánként eltérő, a legtöbb pénzt a legmagasabb kategóriába tartozó egyesületek kaphatják.

Támogatás nyerhető a többi között alkalmassági vizsgálatok költségeire, szertár építésére és felújítására, EDR-rádiókra, védő- és technikai eszközökre éppúgy, mint tűzoltótechnika-kezelői vizsgára, vagy ifjúságneveléshez kapcsolódó kiadásokra. Az idei pályázaton is kérhető támogatás olyan rendszeresített szívó- és nyomóoldali szakfelszerelésekre, kéziszerszámokra, amelyek egyébként nem szerepelnek a kiírás mellékletében, emellett továbbra is pályázhatnak az egyesületek utánfutó beszerzésére.

A pályázati dokumentációkat az önkéntes tűzoltó egyesületeknek április 11-ig kell eljuttatniuk ahhoz a hivatásos tűzoltósághoz, amellyel az egyesületnek együttműködési megállapodása van. Ha egy egyesület több parancsnoksággal is kötött megállapodást, akkor a székhelye szerinti tűzoltóságra kell benyújtania a pályázatát. A beérkezett pályázatok elbírálása május 29-ig megtörténik – olvasható a portálon, ahol megtalálhatók a pályázati anyagok is.

Kevesebb