Motoros start

2018. április 8., vasárnap 14:51

A kedvező időjárási körülmények miatt, egyre több motoros közlekedőre lehet számítani a közutakon. A motorosok rendszeres megjelenésére a közúti közlekedés valamennyi résztvevőjének számítania kell.

Az időjárás kedvező változásával egyre többen veszik elő motorkerékpárjukat és csatlakoznak be kétkerekűjükkel a közúti közlekedésbe. A motorosok és a kerékpárosok – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve. A járművezetőknek az átlagosnál is nagyobb óvatossággal kell figyelniük rájuk.

A motoros balesetek elkerülésére, megelőzésére minden közlekedőnek törekednie kell. A gépkocsivezetők mellett persze a motorosok is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak baleset részesévé, illetve áldozatává. A láthatóság-észlelhetőség biztosításával, a kiszámíthatósággal, a megfelelő védőruházat viselésével és a KRESZ előírásainak betartásával sok baleset elkerülhető lenne, vagy a baleset bekövetkezésekor a sérülés súlyossága lenne enyhébb.

A motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. A motorosok emellett kevésbé észlelhetők, mint a nagyobb méretű járművek.

Az egyéni biztonság egyik legalapvetőbb módja, hogy a motorkerékpár vezetője és utasa mindig viselje a bukósisakot. Nem létezik olyan rövid távolság, mely indokolhatná ennek mellőzését. Hazánkban a ”nagymotorokat” vezetők általában viselik a fejvédőt, a segédmotor-kerékpárral közlekedők azonban gyakran hanyagolják a hordását. A kerékpáros fejvédő használata kerékpározás közben mindenképpen ajánlott gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A sisak védi viselője fejét, hiszen elnyeli az esetleges baleset, illetve ütközés során keletkező energia jelentős részét. A balesetek során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a kerékpáros tragédiák többsége azért következik be, mert elütés következtében a kerékpáros feje nagy erővel ütközik járműnek, vagy az úttestnek. Ez esetben a fejvédő hatásos védelmet nyújthat.

A gyalogosok is fokozott figyelmet érdemelnek, bizonyos esetekben áthaladásukat segíteni kell. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázni kell az úttest mellett haladókra, valamint a sokszor figyelmetlenül az úttestre lépőkre.

Komárom-Esztergom megyében a passzív biztonsági eszközök használatát fokozottan ellenőrzik a rendőrök és folyamatos sebességellenőrzésre is számíthatnak a járművezetők a megye teljes területén. Az egyenruhások az ellenőrzések alkalmával minden esetben felhívják a járművezetők figyelmét, hogy közlekedésük során tartsanak kellő oldaltávolságot, ha motorost, kerékpárost kerülnek ki és lassítsanak, ha a közelükbe érnek.

KEM-RFK

Kevesebb