Az 1947. augusztus 27-ei jogtalan kitelepítés Környéről 101 családot kényszerített csekély ellátással zárt vasúti vagonokba, amely Németországba szállította őket.
Előttük tisztelegve első alkalommal 1997-ben, az 50. évfordulón rendeztek megemlékező ünnepséget Környén a katolikus templom melletti Kitelepítési Emlékoszlopoknál, melyek csonkasága jelzi a környei sváb családok, és mellettük Európa-szerte a nemzeti kisebbséghez tartozók milliói által átélt tragédiát.
A kitelepítés 70. évfordulója alkalmából vasárnap a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe egész napos rendezvényre várta az emlékezőket, leszármazottakat, hazatérőket. A vasútállomás melletti emlékműnél Tirhold Kármen elnök köszöntötte az egybegyűlteket, s idézte fel az 1947. augusztus 27-ei környei eseményeket.
Az esemény a sínek melletti emlékműnél a kegyelet és tisztelet virágainak elhelyezésével zárult, majd a program a katolikus templomban folytatódott, ahol Hajdú Ferenc provikárius atya celebrált szentmisét.
Akiket azon a szörnyű augusztusi napon arra kényszerítettek, hogy végleg elhagyják szülőfalujukat, nekik már az ükapjuk is itt, Környén született. Munkájukkal építették, gazdagították településünket, vidékünket, ezáltal az országot is. Végigélték az országunk többi lakójával a világháborúkat, ha kellett az életüket, vagy anyaként gyermekeiket, asszonyként férjeiket adták a hazának. És akkor eljött 1947. augusztus 27-e, amikor statáriális gyorsasággal intézkedtek a hatóságok és sok környei család megindult az ismeretlenbe. Nem lehetett ez teljesen váratlan, hiszen falunk előtt már nagyon sok helyen végrehajtották a kitelepítést, már suttogtak róla az emberek, már voltak olyan ismerősök, barátok, akik hirtelen, egyik napról a másikra ezer kilométeres távolságra kerültek Magyarországtól – hangzott el Beke László polgármester emlékező beszédében a művelődési házban, majd következtek a hagyományőrző csoportok. Hartdégen Józsefné, a szomszédos sváb település, a Vértessomlói Nemzetiségi Dalkör vezetője műsoruk előtt isteni kegyelemnek nevezte, hogy őket nem érintette a kitelepítés. Minket elkerültek ezek a borzalmak, és németül is beszélhettünk, járhattunk templomba. Ezért is mondhatom, hogy mindkét szemem sír: az egyik a szomorúságtól, a másik az örömtől – fogalmazott. Mint mondta, még ha a somlóiak nem is voltak részesei, nem lehet könnyek nélkül látni a svábok által valamikor átélt tragédiát, az viszont jóleső könnyeket csal a szemébe, hogy a környei svábság minden viszontagság ellenére fennmaradt, megőrizte gyökereit, őrzi hagyományait.
Az egész napos program végén a Gánti, a Vértessomlói és a Környei Német Nemzetiségi Dalkörök énekei idézték a fájdalmas, kitörölhetetlen sebeket, érzéseket: a haza szeretetéről, visszavágyódásról, a szülői házról, és a dalról, amit ott dúdoltak régen.