A sikeres öregedésért

2018. április 15., vasárnap 11:04

Tizenöt település közel száz tornásza regisztrált szombat délelőtt a pilates klubok hetedik találkozójára, amire a megyeiek mellett a fővárosból és Fejér megyéből is érkeztek Várgesztesre, de ott voltak az Életet az Éveknek Országos Egyesület tisztségviselői is.

Tar József a helyi pilates klub megszervezője fogadta a falu vendégeit, aki immár 10 éve műveli ezt a mozgásformát, majd Rising Károlyné polgármester üdvözlő szavait követően megkezdődött a bő egyórás közös torna, amit nem más vezetett, mint a sportág egyik magyarországi meghonosítója, Solymosi Antal pilates instruktor.

A szakember Amerikai Fitness Szövetség magyarországi karán végzett oktatói tanfolyamot, majd ezt követte az angol Pilates Institute sikeres vizsgája, s azóta elhivatott népszerűsítője ennek az egészséges mozgásformának, ami, mint az a mezeken is olvasható volt, segít abban, hogy jó kondícióban, sikeresen érjék meg az emberek az öregedést.

Solymosi Antal egyébként sokadik alkalommal vezetett foglalkozást Várgesztesen. A nemzetközi hírű természetgyógyász szakember többször elmondta, hogy rohanó világunkban szinte csak perceket, vagy még annyit sem foglalkozunk testünk fizikai állapotával, ezért is jó látni, hogy vannak még, akik tudatosan szánnak időt arra, hogy keressék és megtalálják belső harmóniájukat, őrizzék egészségüket.

A tormát követően a résztvevők a konferenciateremben folytatták a programot, ahol közös eszmecsere, konzultáció zárta a hetedik pilates találkozót.

Joseph Pilates, a Pilates módszer „atyja" Németországban született, 1926-ban pedig kivándorolt Amerikába. Nem tartozott az erős fizikumú emberek közé - alkata törékeny volt és légúti megbetegedések kínozták. Nem adta fel - állhatatosan kipróbált minden testedzés-formát, hogy állapotán javítson, s visszanyerje egészségét. Hosszú évek alatt fejlesztette ki saját edzésmódszerét, melynek középpontjában nem az izmok tömegének erőltetett növelése, hanem a csontok, ízületek épségének megőrzése, a testtartás javítása, a sejtek energiával való feltöltése áll - mindez a lehető leghatékonyabb és legkíméletesebb módon. Programja ezért a nyújtó és az erősítő gyakorlatok megfelelő arányára épül, melyeknél előtérbe kerül a test középpontjára ("powerhouse"- erőközpont) való koncentrált figyelem.

A résztvevő települések: Baj, Bajna, Bánhida, Dunaalmás, Előszállás, Kecskéd, Környe, Pesterzsébet, Piliscsév, Segítőkéz Tatabánya, Szabadbattyán, Tata, Várgesztes, Vérteskethely, Vértessomló.

Az esemény képeit a www.vargesztes.hu portál fotótárában tekintheti meg!

Kevesebb