Mindene megvan a bicón?

2018. április 23., hétfő 14:14

Kezdetét vette a tavaszi szezon és egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon kerékpárosok, motorkerékpárosok, autósok, valamint gyalogosok. A körültekintő, átgondolt közlekedés velejárója az elővigyázatosság, amely ilyenkor sokszor háttérbe kerül. A járművezetők ezen időszakban jellemzően lendületesebben, a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekednek.

A kerékpárosok és a gyalogosok – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Több esetben következik be baleset a gyalogosok hibájából, akik elővigyázatlanul, illetve álló járművek takarásából léptek elő.

A kerékpárosoknak fontos tudni, hogy a járdán alapvetően tilos, valamint a kijelölt gyalogos átkelőhelyen nem szabad kerékpározni. A kerékpárról le kell szállni, és a biciklit tolva kell az úttesten áthaladni. A gépjárművezetőknek lakott területen kívül és belül is egyaránt vigyázni kell az úttest mellett haladó gyalogosokra, kerékpárosokra, valamint fokozott óvatossággal kell közlekedni a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, buszmegállók környékén.

Tilos kerékpározni:
Ott, ahol ezt tábla tiltja, valamint autópályán és autóúton,
Főútvonalon a 12. életévét be nem töltött személynek,
Kijelölt gyalogos átkelőhelyen (A kerékpárról le kell szállni, és azt tolva kell az úttesten áthaladni! A gyalogos átkelőhelyen csak a gyalogosnak van elsőbbsége, a kerékpárosnak nincs!),

Gyalogúton, valamint járdán csak akkor szabad kerékpározni, ha azt közlekedési jelzőtábla engedélyezi! (Gyalog- és kerékpárút jelzőtábla).

Kevesebb