A közbiztonság a közmeghallgatás középpontjában

2016. január 29., péntek 20:00

Bár egy, az év utolsó hónapjaiban érkező külső forráslehetőség kihasználásának eredményeként végül a 2015-ös esztendő is kiemelkedőnek bizonyult a falu életében beruházások, fejlesztések tekintetében, a péntek esti közmeghallgatásra érkezők mégsem a „Középületek energetikai korszerűsítése Vértessomlón” című projekt kapcsán fogalmazták meg hozzászólásaikat, véleményüket.

A somlóiakat mostanság láthatóan inkább a közbiztonság helyzete foglalkoztatja, főként, hogy októberben és novemberben a község Környebánya felé eső oldalán négy betörés is történt.

Vértessomló életében hagyomány, hogy a község első embere a költségvetés elfogadása előtt részletesen ad számot az előző év eredményeiről, fejlesztéseiről, programjairól, a kulturális, hagyományőrző tevékenységről, ünnepeikről, a tárgyesztendő terveiről, s ilyenkor a falubelieket érintő gondokról is szót ejtenek.

Igó István tájékoztatóját népes hallgatóság követte péntek este a Művelődési Házban, s akik nem tudtak részt venni a közmeghallgatáson, azok a helyi televízió felvételét megtekintve tájékozódhatnak. A polgármester a fejlesztések közül azt a 100%-os támogatottságú, összességében 144 millió forintos bekerülési költségű projektet emelte ki, melynek során a 2015-ös év végére gondoskodtak a Nyugdíjas közösségi ház, a Polgármesteri Hivatal, a Teleház, az iskola és a sportcsarnok energetikai korszerűsítéséről. Azoknak a plusz munkálatoknak a költségét, melyekre a Széchenyi 2020 program nem biztosított forrást, illetve nem volt előre látható, az önkormányzat fedezte majdnem 14,5 millió forint értékben.

A polgármester a tavalyi év részletes összegzését, a költségvetés tervezetének ismertetését követően tért át az egyebek napirendre, melyek között akadtak visszatérő témák, gondok: ilyen például a parkok, közterületek illegális használata, de az utcákon szabadon kószáló, vad kutyák sem először kerültek terítékre. A polgármester ez utóbbi kapcsán elmondta, hogy a napokban még rendőri intézkedésre is sor került, s erre a jövőben is számíthatnak azok a gazdák, akik nem akadályozzák meg, hogy kutyáik felügyelet nélkül kifussanak a közterületre.

Úgy tudom, hogy az őszi betöréssorozat kapcsán jó nyomon járnak a rendőrök, de ettől nem nyugodhatunk meg – tért át az Egyebek napirend keretében Igó István a közbiztonság kérdésére. Mint elmondta, az önkormányzat tervében is szerepelt térfigyelő kamerarendszer kiépíttetése, de jelen helyzetben úgy döntöttek, hogy a megvalósítást „felpörgetik”. Megkezdődött a tervezés, több árajánlatot is bekértek, s körvonalazódik a kivitelező személye is. Első ütemben négy kamera kihelyezését tervezik a faluba vezető utakhoz, majd később további öttel bővülne a rendszer. A kiépítést 10 millió forintos költséggel tervezik, s a faluban magánszemélyek által indított gyűjtésből nagyjából 2 millió támogatásra számítanak. A polgármester egyúttal köszönetét fejezte ki a gyűjtést elindítók számára, akik – mint mondta – önként és minden felkérés nélkül vágtak bele a közadakozás megszervezésébe, melynek van is hagyománya Vértessomlón.

A témához kapcsolódva Hartdégen József egykori polgármester így fogalmazott: ne várjunk csodát a kameráktól, a térfigyelő rendszer is csak egy eleme az értékek megőrzésének, s egyáltalán nem olyan hatékony, mint azt sokan gondolják. Ő úgy vélte, hogy az embereknek is nagyobb figyelmet kellene fordítani értékeik megóvására riasztók felszerelésével, biztosítások kötésével, s hogy a közösségnek is szerepet kellene vállalni a köz biztonságának megőrzésében. Nem kell járőrözniük, hiszen arra ott a polgárőrség, de járjanak nyitott szemmel és jelezzék, ha valahol gyanúsat látnak – mondta el véleményét.

Önök nélkül nem tudunk Önökért semmit sem tenni – erősítette meg a felvetést Oleárnik Roland, a Vértessomlói Polgárőr Egyesület elnöke, aki példaként hozta fel az általuk két alkalommal is szervezett bűnmegelőzési fórumot kísérő „érdeklődést”: az elsőn 2-en, a másodikon 12-en voltak az egész faluból. Járom az utcákat, látom, hogy a kapu, a garázs tárva-nyitva, az ajtóban benne a kulcs. Csak azt nem visznek el, amit nem akarnak – figyelmeztetett. Arról is megosztott egy példát, amikor egy néni – később mesélte el a hölgy – végignézte, amint a szomszéd házat „kirámolják”. Pedig ha akkor, azonnal szól, lehet, hogy elkapjuk az elkövetőt – hangsúlyozta az elnök, s zárásul megismételte: a bűncselekmények megelőzése érdekében bizony az egyénnek is van, lenne mit tennie.

Kevesebb