A község legidősebb lakóját köszöntötték

2019. március 9., szombat 09:16

Családtagjai, rokonai, barátai és ismerősei köszöntötték csütörtök délután Vértessomló legidősebb lakóját, Krüpl Györgynét 95. születésnapja alkalmából.

A bensőséges hangulatú eseményen a néni fia, Krüpl György idézte fel a közel egy évszázados életút fontosabb állomásait, majd Igó István polgármester adta át a miniszterelnök születésnapi emléklapját, Szennay István jegyző pedig az önkormányzat virágcsokrát.

A vendégek között foglalt helyet Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő is, aki régi ismerősként, virággal köszöntötte a születésnapost.

Teri néni 1924. március 5-én, a család elsőszülött gyermekeként jött világra Somlón, ahol hét testvérével cseperedett 10 éves koráig. Ekkor – mivel nagy szegénységben éltek - Pestre adták cselédnek. Két évig szolgált ott, majd hazatért, 20 évesen pedig feleségül ment Wágner Ferenchez, akit alig fél év boldog együttlét után besoroztak katonának. Az ifjú férj nyomtalanul tűnt el a nagy világégés során. Két évet követően ment újra férjhez Teri néni, s a házasságból született meg Margit és Gyuri, akik immár szintén a szépkorú korosztályt gyarapítják.

A 95 éves ünnepelt szellemileg ma is aktív, mint arról az ünnepség résztvevői is meggyőződhettek. A küzdelmes életút jól megérdemelt pihenőnapjai sétával, tévézéssel telnek, Teri néni szívesen tölti idejét a szabadban.

Kevesebb