Sokadik alkalommal találkoztak pénteken az Idősek Klubjának környei és vértessomlói tagjai, hiszen a közös, tartalmas összejöveteleik hosszú esztendőkre tekintenek vissza. Ezúttal a somlói Művelődési Házban gyülekeztek, s ilyenkor ősszel az is hagyomány, hogy az ízletes és gazdag vendéglátás előtt a házigazdák településük értékeiből, hagyományaiból adnak ízelítőt.
Egyáltalán nem volt meglepő tehát, hogy pénteken a Vértessomló múltját, jelenét, – és Koller Viola megfogalmazása szerint – talán a jövőt is jelentő bányászat szerepelt a program középpontjában, melyet többek között Igó István polgármester is megtisztelt jelenlétével.
A vendégeket Halász-Becker Anita egy ókori bölcselettel köszöntötte: olyan fiatal vagy, mint az önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmeid. Csak akkor öregszel gyorsan, ha már nem szárnyalsz és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze drága, szerető szívedet... A környei szolgálatvezető a szép korúak számára köszönetét fejezte ki a példamutatásért, emberi értékekért, életbölcsességekért, tapasztalatokért, melyeket átadtak az őket követő generációk számára, s azt kívánta a jelenlévőknek, hogy családtagjaik szeretete aranyozza be hétköznapjaikat, ünnepeiket egyaránt.
A Krüpl János és Krüpl György kíséretében, bányászegyenruhában érkező Koller Viola szociális gondozó a vértessomlói bányászkodás kezdetét idézte fel, s a község valamennyi lakója számára oly ismerős személyes emlékeket. Az újságpapírba csomagolt zsíros kenyeret, szalonnát, amely „kincs volt számunkra szénporosan is, ha visszahozta apánk, mert nem volt ideje megenni.”
Az asszonyok, gyerekek megszokták, hogy a félelemmel, aggodalommal együtt élnek, s hogy sosem tudhatták, látják-e még élve viszont a föld alá menőket. Büszkeséggel és határtalan tisztelettel tölt el, hogy azt mondhatom: apám is bányász volt. Végsőkig őrizzük emléküket – fogalmazott, majd Krüpl János szavalatát követően felcsendült a számukra legszebb ünnepi dal, a bányászhimnusz.
Mecsei Ilona, a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények igazgatója is személyes emlékeit osztotta meg, hiszen – mint mondta – az ő édesapja is bányász volt, ezért különösen megrendítő volt számára a rendezvény témaválasztása, s megtisztelőnek érzi, hogy ő is részese lehetett a bányászhagyományok felidézésének. Annak idején, még az általános iskolában úgy köszöntünk, hogy „Jó szerencsét!”, s ennek megvolt a komoly tartalma. Sajnálom, hogy ma már csak a hagyományőrző rendezvényeken hangzik el ez a két szó köszönésként – fogalmazott.