Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

A Vasas és a Kecskéd továbbra is az élen

2019. január 27., vasárnap 19:28

Harmadik fordulójához érkezett el január 26-án a Sváb Kupa elnevezésű teremlabdarúgó torna 17. sorozata az U9-es korosztályban Kecskéd, Környe, Vértessomló és a Tatabányai Vasas, míg a felnőtteknél ez utóbbi csapat helyett a Várgesztes részvételével.

Délelőtt a gyerekek, délután a felnőttek rúgták a bőrt, ezúttal Várgesztesen, izgalmas és váratlan fordulatokban a gesztesi Faluházban sem volt hiány.

Betegség miatt olyannyira megtizedelve érkeztek a környei gyerekek a fordulóra, hogy nemcsak a kispadjuk maradt üresen, a három kisfiút hol a vértessomlóiak, hol a tatabányaiak segítették ki játékostársakkal, akik ugyanolyan lelkesedéssel küzdöttek, mintha saját csapatukért hajtottak volna. A lépés ebben a fordulóban sem jött ki a környeiek számára, előbb a Vasastól szenvedtek 5-0-s vereséget, majd a Vértessomlótól 1-0 arányút, végül pedig a Kecskédtől annak ellenére 4-1-eset, hogy az első gólt a Környe szerezte meg. A környei együttes tehát ismét a negyedik helyen zárt. A tatabányai csapat viszont magabiztosan áll az élen, hiszen Várgesztesen a Kecskéd (2-0) ellen is győzelmet aratott, s bár a Vértessomlóval 1-1-re egalizált, a 7 pontjával ismét megszerezte a fordulógyőzelmet. A somlóiak a Kecskéd ellen is 1-1-es döntetlent értek el, így az 5 pontjuk a második helyhez volt elegendő, míg a Kecskéd 4 ponttal a harmadik lett.

Harcias küzdelmek jellemezték a délutáni mérkőzéseket, s míg pár órával korábban a Környének csupán a negyedik hely jutott, addig – úgy tűnt – megtáltosodott a községet képviselő felnőtt együttes, hiszen a vendéglátókat 3-2, a Vértessomlót 5-3 arányban múlták felül, egyedül a listavezető Kecskédtől kaptak ki 6-3-ra. A Kecskéd–Vértessomló meccsen egy ideig rezgett a léc a kecskédiek veretlensége felett, hiszen az ellenfél már jó ideje 2-1-re vezetett, amikor egy meglehetős potyagóllal sikerült egyenlíteniük. Kicsivel később érdekes helyzet alakult ki, hiszen míg a somlóiak egy erősen vitatott bírói ítélet kapcsán méltatlankodtak, s részükről „állt a játék”, addig a kecskédiek szinte elsétáltak a kapujukig, s megszerezték a győztes, a 3-2-es végeredményt beállító góljukat. A kecskédiek a házigazdák ellen is ugyanilyen arányú győzelmet arattak, s őrizték meg 9 pontjukkal az első helyet. A vendéglátóknak és a somlóiaknak egyetlen győzelmet sem sikerült szerezniük, egymással is 2-2-es döntetlent játszottak, így a gólkülönbség döntött a gesztesiek javára, az eddigiekben mindig másodikként végző Vértessomlónak meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

A Sváb Kupa záró fordulójának február 2-án Környe ad otthont.

március

31 Tojásgurítás

  • Időpont: vasárnap 0:00
  • Helyszín: Tojásgurító
április

1 Tojásgurítás

  • Időpont: hétfő 0:00
  • Helyszín: Tojásgurító

4 Véradás

  • Időpont: csütörtök 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

23 Ruhagyűjtés

  • Időpont: kedd 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

24 Ruhagyűjtés

  • Időpont: szerda 9:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház
május

1 Majális

  • Időpont: szerda 16:00
  • Helyszín: Nyugdíjas Ház

11 Nemzetiségi Falunap

  • Időpont: szombat 0:00
  • Helyszín: Sportpálya, Sportcsarnok

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:43

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Lomtalanítás Vértessomlón

2024. február 28., szerda 11:33

Az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. március 25-én végez lomtalanítást Vértessomlón az érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek részére.

Bővebben

Alkotói pályázat

2024. február 23., péntek 05:00

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma alkotói pályázatot hirdet iskolások részére.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek