Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Ünnepelünk és emlékezünk

2019. augusztus 19., hétfő 12:57

Szent István király napja az egyik legrégebbi magyar ünnepnap, a keresztény magyar állam alapításának és ezeréves folytonosságának emléknapja.

Uralkodása idején István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé: erre a napra hívta össze Székesfehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot, élete végén ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, majd 1038-ban ezen a napon halt meg. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus 20-ára, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával ekkor emeltették oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.

I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342–1382) kezdve augusztus 20-a egyházi ünnepként élt tovább. Mária Terézia (1740–1780) a naptárakba is felvétette nemzeti ünnepként, továbbá Budára hozatta István kézfejereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet minden év augusztus 20-án körmenetben vittek végig a városon.

Az 1848-as szabadságharc leverése után betiltották az ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam jelképe volt. 1860-ban ünnepelhették ismét, ami valóságos nemzeti tüntetéssé vált. Az 1867-es kiegyezés után a nap visszanyerte régi fényét. 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig a belügyminiszter rendeletére címeres zászlóval lobogózták fel a középületeket augusztus 20-án.

1945–47 között csak egyházi ünnepként engedélyezték. A kommunisták sem vallási, sem nemzeti hátterét nem vállalták, de megszüntetése helyett tartalmilag változtattak rajta. Először az új kenyér ünnepeként állították be, majd alkotmányuk hatályba lépését időzítették új – szocialista – államalapításként 1949. augusztus 20-ára, így 1989-ig a Magyar Népköztársaság alkotmányának napjaként ünnepelték.

A rendszerváltozással felelevenedtek a régi tradíciók. 1989 óta újra megrendezik a Szent Jobb körmenetet a Szent István Bazilikánál. Az igazi rehabilitációt az 1991. évi VIII. törvény jelentette, amikor augusztus 20-át az Országgyűlés hivatalos állami ünneppé nyilvánította, amelyet a 2012-ben életbe lépett Alaptörvény megerősített.

kormany.hu

április

23 Ruhagyűjtés

  • Időpont: kedd 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

24 Ruhagyűjtés

  • Időpont: szerda 9:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház
május

1 Majális

  • Időpont: szerda 16:00
  • Helyszín: Nyugdíjas Ház

11 Nemzetiségi Falunap

  • Időpont: szombat 0:00
  • Helyszín: Sportpálya, Sportcsarnok

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:43

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Lomtalanítás Vértessomlón

2024. február 28., szerda 11:33

Az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. március 25-én végez lomtalanítást Vértessomlón az érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek részére.

Bővebben

Alkotói pályázat

2024. február 23., péntek 05:00

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma alkotói pályázatot hirdet iskolások részére.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek