Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Időpontfoglalás nélkül is lehet okmányügyeket intézni

2020. május 18., hétfő 13:41

A védelmi intézkedések betartása mellett fokozatosan bővül a személyes ügyintézés lehetősége a közigazgatásban.

A veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok cseréje esetében vidéken – tehát Budapesten és Pest megyén kívül – nem kötelező előzetesen időpontot kérni, a kormányablakkal nem rendelkező településeken pedig ismét szolgálatba állnak a mobilizált ügyfélszolgálatok. A foglalkoztatási ügyfélszolgálatok az ország teljes területén időpontfoglalás nélkül is fogadják ügyfeleiket.

A magyar állampolgárok 2020. március 12-ét követően lejáró, Magyarország területén hatályos valamennyi hivatalos okmánya a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig még érvényes. Ha mégis szükség van a veszélyhelyzet idején lejárt okmány gyors cseréjére, Budapesten és Pest megyén kívül már nem szükséges időpontot foglalni a kormányablakokba. Minden más esetben továbbra is interneten vagy telefonon lehet időpontot kérni.

A kormányhivatalok és járási hivatalok foglalkoztatási ügyfélszolgálatait országszerte – Budapesten és Pest megyében is – felkereshetik az ügyfelek előre foglalt időpont nélkül is. Az álláskeresők számára továbbra is rendelkezésre állnak az elektronikus ügyintézési lehetőségek.

Az enyhítések a megfelelő óvintézkedések betartása mellett lépnek életbe. Az ügyfelek korlátozott számban, lehetőleg az arcot eltakarva, egymástól megfelelő (1,5–2 méter) távolságra várakozhatnak az ügyfélterekben.

KEM Kormányhivatal

március

31 Tojásgurítás

  • Időpont: vasárnap 0:00
  • Helyszín: Tojásgurító
április

1 Tojásgurítás

  • Időpont: hétfő 0:00
  • Helyszín: Tojásgurító

4 Véradás

  • Időpont: csütörtök 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

23 Ruhagyűjtés

  • Időpont: kedd 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

24 Ruhagyűjtés

  • Időpont: szerda 9:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház
május

1 Majális

  • Időpont: szerda 16:00
  • Helyszín: Nyugdíjas Ház

11 Nemzetiségi Falunap

  • Időpont: szombat 0:00
  • Helyszín: Sportpálya, Sportcsarnok

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:43

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Lomtalanítás Vértessomlón

2024. február 28., szerda 11:33

Az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. március 25-én végez lomtalanítást Vértessomlón az érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek részére.

Bővebben

Alkotói pályázat

2024. február 23., péntek 05:00

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma alkotói pályázatot hirdet iskolások részére.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek