Nő klub alakult
Férfi, tehát stresszmentes Nő klub alakult péntek este a vértessomlói Művelődési Házban. A velős, és az urak szemében minden bizonnyal picit csipkelődő jelző Berky Bélánénak köszönhető, aki izgatottan várta pénteken a kisterembe érkező hölgyeket.
Krüpl Ferencné, Erzsi néni kicsit szabódott a fiatalabbak körében, de a többi hölgy nyugtatta: ők épp abban bíznak, hogy az idősebb korosztályból is mind többen csatlakoznak majd, hiszen annyi mindennel szeretnének megismerkedni a régmúlt időkből, legyen az hagyományápolás, kézimunka. Épp ezért a klub mottója nemcsak a férfimentességet szögezi le, de azt is, hogy korhatár nélkül minden lányt, hölgyet, asszonyt, nénit várnak a soraikba, hogy aztán az ő javaslataik, ötleteik alapján töltsék meg tartalommal a találkozóikat.
A javaslatok között szerepel – hölgyek lévén szinte kötelezően – a főzés, receptcsere, különböző kézimunka technikák, gyermekneveléssel kapcsolatos tapasztalat- és véleménycserék, kirándulások, színházlátogatás, s a már említett múltidézés a falu idősebb asszonyainak bevonásával. Erzsi néni pénteken arra máris ígéretet tett, hogy a rokkázás rejtelmeibe szívesen bevezeti majd a fiatalokat.
Az alakuló ülés résztvevői a klub találkozóinak gyakoriságát havi rendszerességben határozták meg, de ha később igény lesz rá, természetesen ezen is lehet változtatni. Az biztos, hogy legközelebb február utolsó péntekén, azaz 26-án este 6 órától várják a Művelődési Házban a lányokat, asszonyokat.