Szurkolói sálat is kapott Böjte Csaba
Öt garnitúra labdarúgómezt és apróbb, Vértessomlóra emlékeztető ajándékokat, így szurkolói sálat is adott át hétfőn Igó István polgármester és Richter Tamás képviselő, a helyi Sportkör elnöke Böjte Csabának, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány életre hívójának.
Mint a rövid, de annál bensőségesebb találkozón elhangzott, a TAO programnak köszönhetően az eltelt időszakban a somlóiaknak a jelentősebb sportfejlesztések mellett új felszerelésre is jutott forrás, s mindenképpen azt szerették volna, hogy a korábbi, megkímélt állapotú sportruházataik jó helyre kerüljenek. A gondolattól egyenes út vezetett Böjte Csabáig, akivel három esztendeje Batin Péter, az egyházat rendszeresen segítő helyi vállalkozó vette fel a kapcsolatot, s meghívására két éve ide is utazott a ferences rendi szerzetes. Azóta igen szorosra szőtték a szálakat, hetente beszélgetnek telefonon, váltanak levelet, s amikor Batin Péter felajánlotta, hogy az adományt elszállítja Erdélybe, Böjte Csaba ragaszkodott hozzá, hogy személyesen és Vértessomlón vegye át.
Így érkezett az iskola tornacsarnokához hétfőn – többek között – Igret Sándor kíséretében, aki jelenleg épp az alapítvány fiatal, 16 éves fiúkból álló labdarúgócsapatának kezdő lépéseit terelgeti, s kétszeresen is egymásra találtak a somlóiakkal, hiszen a mezek átadása mellett barátságos mérkőzésekről is egyeztettek, s arról, hogy a vértessomlói sportelnök átadja számára az utánpótlásképzéssel kapcsolatban rendelkezésükre álló szakmai anyagokat.
Böjte Csaba a felajánlást azzal a kívánalommal köszönte meg, hogy a Vértessomlóiak jelenleg is irigylésre méltó kupagyűjteménye gyarapodjon még tovább, a tekintélyes méretű táska tartalmára célozva pedig elköszönéskor így fogalmazott: ígérjük, hogy szétszaggassuk!