Jubileumi fesztivál Vértessomlón
Csodálatos népviseletek, izgatott gyerekek, drukkoló szülők és felkészítő tanárok. Ez a kép fogadta csütörtökön délután a vértessomlói sportcsarnokba érkezőt, ahol immár tizedik alkalommal került sor a nemzetiségi általános iskolások számára kiírt megyei Német Nemzetiségi Népdaléneklési Fesztiválra.
A rendezvény megálmodója, Hartdégenné Rieder Éva igazgató köszöntőjében úgy fogalmazott: a fiatalok életéből egyre inkább kezdenek eltűnni a népi dallamok, egyre kevesebb népdalt ismernek, énekelnek, ezért is örömteli a közel nyolcvan résztvevő.
A Tarjánból, Kecskédről, Felsőgalláról, Tátról, Pusztavámról, s természetesen Vértessomlóról érkező, népviseletbe öltözött dalosok szóló, duett és kórus formációban mutatták be produkcióikat – több alkalommal hangszeres kísérettel.
Ezen a délutánon a versenydrukk sem akadályozta a színvonalas bemutatókat, hiszen nem volt bírálat, csak a közös dalolás öröme, a szponzoroknak köszönhetően pedig valamennyi színre lépő jutalomban részesült.
A jó hangulatú esemény résztvevői és nézői végül megízlelhették a közös éneklés felemelő érzését is, és konstatálhatták a fesztivál szellemiségét hirdető gondolatot: Ahol énekelnek, nyugodtan telepedj le, mert a gonosz emberek nem szeretik az éneket.