A szépkorúakat köszöntötték Vértessomlón
Generációk találkozójának is nevezhetnénk Vértessomlón azt a több évtizedes múltra visszatekintő ünnepi eseményt, amely során a szépkorúakat köszöntik a településen. A rendező, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkára, Golda Zoltánné ezúttal is elégedetten fogadhatta a vendégeket szombaton a művelődési házban, hiszen a közel 140, 70 éven felüli meghívott nagy része elfogadta a szíves invitálást.
Az eseményen Igó István polgármester, és dr. Hidas János, a község háziorvosa szintén köszöntötte a szépkorú ünnepelteket, köztük külön a település legidősebb férfi és hölgy lakóját, Dodonka Lászlónét és Krüpl Györgyöt.
A szervezők a szépkorú vendégek szórakoztatásáról is gondoskodtak, hiszen gazdag műsort állítottak össze, amelyben felléptek az általános iskolások, a nemzetiségi táncegyüttes tagjai, a moderntáncosok és nem utolsó sorban a dalárda énekesei.