Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Felsőgalla szerezte meg a kupát

2017. január 28., szombat 12:15

Tavaly szervezték meg első alkalommal Vértessomlón az illendően nem öregfiúk, hanem U40+ Kupa névre keresztelt teremlabdarúgó tornát, melynek gondolata még 2015-ben, a somlói szüreti felvonuláson született meg.

Pontosabban 2015 őszén a két fociszerelmes, dr. Kancz Csaba kormánymegbízott és a házigazdák polgármestere arról egyeztetett, hogy a hivatalos találkozások közé érdemes lenne beiktatni egy jóízű focit is. Az egymeccses felvetést végül Richter Tamás képviselő javaslatára továbbfejlesztették, s tavaly négy csapat küzdött a kupáért, idén pedig már öt: a Kormányhivatal, az MLSZ megyei igazgatósága, a Felsőgalla, a Sissy és a Vértessomló.

Dr. Kancz Csaba épp a napokban lesérült, ezért nem vett részt a szombati programon, a vendéglátók településvezetője pedig betegsége miatt csak a partvonalról buzdíthatta a vértessomlóiakat. A csapatok játékosainak sorában – többek között – pályára lépett dr. Fodor János, a Tatabányai Járási Hivatal vezetője, Khéner László, az MLSZ megyei igazgatója, Erős Gábor és Németh Tamás, a társadalmi elnökség tagjai, Lahos Sándor volt NBI-es labdarúgó, Csákány József, a TAC labdarúgó szakosztályának vezetője és Havasi Árpád, a Mocsai Sport Egyesület elnöke.

Az MLSZ már az első meccsen alaposan bekezdett és 5-2-es győzelmet aratott a Vértessomló felett, majd a Felsőgalla 6-3-ra náspángolta el a Kormányhivatalt, s a folytatásban sem veszített a lendületből: a Sissy-t 4-3, az MLSZ-t 3-2, a vendéglátókat 2-1 arányban múlta felül, így kétség sem fért a kupagyőzelméhez. Tavaly hasonlóképpen hengerelt a Kormányhivatal, idén azonban csak nem akart kijönni a lépés. A somlóiakkal 6-6-os, a Sissy-vel 3-3-as döntetlent játszottak, az MLSZ elleni meccs pedig a hivatalnokok 4-2-es vereségével zárult. A Sissy 3-2-es győzelmet aratott az MLSZ felett, a házigazdákkal viszont nem jutott dűlőre, a mérkőzés lefújásakor 4-4 volt az állás.

A második U40+ Kupát tehát a Felsőgalla szerezte meg, hat ponttal végzett a második helyen az MLSZ megyei igazgatósága, öttel a harmadikon a Sissy, s a 2-2 ponttal záró Vértessomló és Kormányhivatal között a gólarány döntött egyetlen találattal a hazaiak javára, így a tavalyi kupagyőztesnek meg kellett elégednie az ötödik helyezéssel.

Nincs esemény rögzítve!

Hirdetmény

2024. november 19., kedd 12:30

Véleményezési dokumentáció a Somlóhegyi tó környékének szerkezeti és szabályozási módosításáról.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2024. november 16., szombat 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2024. november 17-étől 2025. március 16-áig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek