Sváb disznótor Vértessomlón
Péntek délelőtt érkezett meg a vértessomlói sváb hagyományőrző disznótor 205 kilós „főszereplője” a helyi Nyugdíjas Bányász Szakszervezet székházának udvarára, ahol Krüpl Attila vezetésével összeszokott böllércsapat kezdte meg a sertés feldolgozását.
A férfiak a bontást és a húsok előkészítését végezték, míg az asszonyok a fűszereket, zöldségeket és egyéb hozzávalókat rendezték, illetve a sült vért, aminek kóstolása elengedhetetlen programja a hagyományos sváb tornak. A munka jól haladt, amit az is bizonyít, hogy öt órára szinte minden hozzávaló konyhakész állapotban várta a másnapi folytatást. 100 kg hurka, közel annyi kolbász, disznósajt pihent az asztalokon.
Szombaton reggel Krüpl Marika irányítása mellett immár az asszonyok vették kézbe az irányítást. Közel száz liter orjaleves, nyolcvan liter toroskáposzta rotyogott a kondérokban, sült a hurka, kolbász. Sürgölődtek az önkéntes segítők, amire szükség is volt, mivel délre megérkeztek a vendégek első csoportjai, az oroszlányi, valamint a Mór-Pusztavámi tagszervezetek nyugdíjasai. Délután pedig mintegy másfélszáz fős saját közösségük tagjaival, köztük a várgesztesi nyugdíjasokkal ültek az asztalok mellé.