Vigadtak az iskolások
Majd háromszázan, gyerekek, szülők, rokonok népesítették be pénteken délután a vértessomlói sportcsarnokot, hogy kezdetét vegye a hagyományos jelmezes bemutató és mulatság, melyen a helyieken kívül, a szintén itt tanuló várgesztesi felső tagozatosok is részt vettek.
A Heimattöne Kapelle együttes zenéje vezette be az eseményt, melynek tagjai ingyen vállalták a fellépést, majd Hartdégenné Rieder Éva intézményvezető köszöntötte a diákokat és kísérőiket, akik között ott volt Igó István polgármester is.
Az iskola szülői közössége által szponzorált rendezvény a jelmezesek bevonulásával kezdődött, majd a gyerekek a világot jelentő deszkákon egyenként is bemutatták szebbnél szebb, ötletesebbnél ötletesebb maskaráikat. A felállított büfében sütemények, szendvicsek, üdítők sokasága hívogatta a megjelenteket, s a szülők jóvoltából pedig értékes ajándékok várták a tombolahúzás nyerteseit.
A rendezvény tombolájából és a belépőkből befolyt összeget egyébként az iskola hagyományos tavaszi kirándulására fordítják.
A jelmezeket az ötletesség, a jelmez szépsége, bonyolultsága alapján díjazták:Különdíj
- Lincmayer Márk: Star Wars szereplő
- Hevesi Laura: Rubik kocka
- Ágoston Andris: Múmia
- Presser Gábor: Habfürdő
- Takács Anna: Kézen álló bohóc
- Szvath Gergely: Pók
- Palkó Eszter: Csillagfejű csavar
- Forisek János: Zombi menyasszony
- Eck Lili: Bohóc
4. osztály
- Mignonok
- Klónok
- Pompom lányok
7. osztály
- Pálcika emberek