Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Könnyes búcsú a társaktól, óvónénitől

2017. június 5., hétfő 12:23

Viszlát csodás mesevilág – szólt az ének a 14 kis ballagónak szombaton a Vértessomlói Német Nemzetiségi Óvodában, ahol a kicsik hagyományosan virágos boltív alatt léptek át szeretett nevelőik ölelő karjaiból a betűk és számok világába, s a könnyek bizony a gyerekek, szülők, nagyszülők, rokonok, barátok szemeiben is megcsillantak.

A 14 népviseletben érkező aprótalpú német és magyar nyelven előadott körjátékokkal, dalokkal, mondókákkal, végül pedig ballagós versekkel, énekekkel adott ízelítőt abból, hogy az óvodában töltött évek alatt milyen sokat okosodtak, s köszöntek el szeretett nevelőiktől, társaiktól.

Valóságos csoda volt látni, ahogy nőttetek, látni, mint lettetek egyre önállóbbak, egyre okosabbak, ügyesebbek. Szeptembertől tárt karokkal vár rátok az iskola, a betűk és a számok birodalma, amely csupa szépet, jót és izgalmasat tartogat számotokra – szóltak az elköszönés gondolatai Hartdégenné Kluber Ibolyától, aki azt kérte a gyerekektől, hogy az óvodában szerzett sok-sok élmény, tudás mellett a szeretetet is vigyék magukkal, amellyel boldogabbá válik majd körülöttük az élet.

Az óvodavezető köszönetét fejezte ki a sok-sok szülői segítségért, felajánlásáért, az önkormányzat számára pedig a támogatásért, s az állandó megerősítésért, hogy „azonosak a céljaik, s hogy egy csónakban eveznek.”

A Szülői Közösség elnökétől, Páli Krisztinától is elköszönt az intézmény kollektívája, Somlói-Nagy Renátának pedig az elhivatott nemzetiségi hagyományápolásért fejezte ki háláját, miután évek óta tart heti egy alkalommal önzetlenül sváb néptáncot a kis óvodások számára.

Példaértékű lett számunkra pedagógiai elhivatottságod, bölcs meglátásaid, a munkához való alázatod. Példát mutattál nekünk emberségből, tisztességből! – ezek a gondolatok Kesztler Máriához szóltak, aki pár nap múlva már megérdemelt nyugdíjas éveit tölti. Az óvodapedagógustól a gyerekek, kollégák könnyeikkel küszködve köszöntek el, s egy nagy, közös szeretetöleléssel fogalmazták meg azt, amit szavakkal talán nem is lehet...

Az esemény képeit a Fotótárban tekintheti meg!

Nincs esemény rögzítve!

Hirdetmény

2024. november 19., kedd 12:30

Véleményezési dokumentáció a Somlóhegyi tó környékének szerkezeti és szabályozási módosításáról.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2024. november 16., szombat 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2024. november 17-étől 2025. március 16-áig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek