Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Téglából épült a lakások kétharmada

2017. június 8., csütörtök 19:33

Közzétette a Statisztikai Hivatal (KSH) a 2016 őszén lezajlott „kis népszámlálás” első eredményeit. A felmérést a lakosság mintegy 10 százalékának, vagyis 440 ezer háztartásnak bevonásával hajtották végre, az első eredmények pedig a lakásállományról is tájékoztatnak.

2016-ban a lakásállomány nagysága 4 405 ezer volt, ez 14 ezerrel több, mint a 2011. évi népszámláláskor. Az elmúlt öt évben a korábbi cenzusok közötti időszakokhoz képest a lakásállomány kevésbé bővült, aminek elsősorban a lakásépítések számának visszaesése az oka.

A lakások 21%-a Budapesten, 52%-a más városokban, 28%-a pedig községekben található. A lakások többsége (32 és 33%-uk) két- vagy háromszobás, átlagos alapterületük 2016 ban 84 m2 volt – ez 6m2-rel több, mint 2011-ben. Tovább nőtt ugyanakkor a 100 m2-nél nagyobb alapterületű lakások aránya, így már minden harmadik-negyedik lakás ebbe a kategóriába tartozik.

A lakások közel kétharmada téglából épült, 14%-uk volt panel, 13%-uk vályog építésű. A legtöbb panellakás Budapesten található, ahol a lakott lakások 25%-a ilyen. Ezt követi Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Fejér megye, ahol a panellakások aránya 17-20% között mozog.

Nincs esemény rögzítve!

Hirdetmény

2024. november 19., kedd 12:30

Véleményezési dokumentáció a Somlóhegyi tó környékének szerkezeti és szabályozási módosításáról.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2024. november 16., szombat 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2024. november 17-étől 2025. március 16-áig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek