Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Búcsú a társaktól, óvónénitől

2020. június 21., vasárnap 13:42

Viszlát csodás mesevilág – szólt az ének a 17 kis ballagónak pénteken a Vértessomlói Német Nemzetiségi Óvodában, ahol a kicsik hagyományosan virágos boltív alatt léptek át szeretett nevelőik ölelő karjaiból a betűk és számok világába.

Az apróságok szintén hagyományosan népviseletben köszöntek el, a járványhelyzet miatt azonban ezúttal szűkebb körben vettek búcsút: a szülői büszke tekintetek nem hiányoztak, a nagyszülők és a kisebb társak azonban nem lehettek részesei a megható perceknek.

A kicsik német és magyar nyelven előadott dalokkal, ballagós versekkel adtak ízelítőt abból, hogy az óvodában töltött évek alatt milyen sokat okosodtak, s köszöntek el szeretett nevelőiktől.

Ti, ballagó ovisok már bizonyítottátok szorgalmatokat. Sokat dolgoztunk, készültünk ünnepekre, jeles napokra, eseményekre. Sok-sok munka van mögöttetek, hogy bármilyen rendezvényen helyt tudjatok állni. Megmutattátok, hogy talpraesett, okos, bátor óvodások vagytok. Kísérje utatokat még a játék öröme, amely mellé szegődik a tudás vágya – szóltak az elköszönés gondolatai Ruska Mónika óvodavezetőtől, aki a Szülői Munkaközösség „ballagó” anyukájától, Gergely Anitától is búcsúzott, megköszönve az eddig végzett lelkiismeretes és alapos munkáját. Az intézmény egyik dajkájától, Somlóiné Máhr Zsuzsannától is elköszönt a kollektíva, ő 2008 óta nevelgette, dédelgette a felnövekvő gyermekeket, munkáját a jövőben máshol folytatja.

Szívet melengető meglepetésként érte az óvodapedagógusokat, jelenlegi és egykori munkatársakat a Szülői Munkaközösség kedvessége, ugyanis ők is ajándékkal, a szeretet virágaival készültek valamennyiük számára.

A 17 ballagó ovis végül az iskolai tanszerekkel megtöltött Schultütével, a pogácsa és pénzérme mellett sok-sok élményt, szeretetet rejtő tarisznyával indult útnak a mesevilágból, hogy a nyári pihenés után újult erővel bizonyíthassák az iskolában a szorgalmukat, figyelmüket, szófogadást, s hogy a szülők örömére ott is megállják majd a helyüket.

A ballagás képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

március

31 Tojásgurítás

  • Időpont: vasárnap 0:00
  • Helyszín: Tojásgurító
április

1 Tojásgurítás

  • Időpont: hétfő 0:00
  • Helyszín: Tojásgurító

4 Véradás

  • Időpont: csütörtök 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

23 Ruhagyűjtés

  • Időpont: kedd 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

24 Ruhagyűjtés

  • Időpont: szerda 9:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház
május

1 Majális

  • Időpont: szerda 16:00
  • Helyszín: Nyugdíjas Ház

11 Nemzetiségi Falunap

  • Időpont: szombat 0:00
  • Helyszín: Sportpálya, Sportcsarnok

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:43

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Lomtalanítás Vértessomlón

2024. február 28., szerda 11:33

Az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. március 25-én végez lomtalanítást Vértessomlón az érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek részére.

Bővebben

Alkotói pályázat

2024. február 23., péntek 05:00

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma alkotói pályázatot hirdet iskolások részére.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek