Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

A Művelődési Ház is megújult Vértessomlón

2020. június 26., péntek 06:54

Nincs két hete, hogy majdnem 29 milliós összértékű fejlesztéseket zártak le ünnepélyes keretek között Vértessomlón, melyek az orvosi rendelőt, az óvoda udvarát és a közterület gondozást érintették, s június 24-én máris újabb nemzeti színű szalag átvágására került sor, ezúttal a Művelődési Ház udvarán.

A belső nyílászárók cseréjével párhuzamosan újították fel, s bővítették több mint 1 méterrel a színpadot, az előtérben pedig új járólapot helyeztek el a sok-sok évtizeddel ezelőtti 10x10-es mozaikok helyére. A burkolattal együtt igazán esztétikus belsőt nyert el az épület, és a nem olyan régen átadott fűtésrendszerrel együtt gazdaságosan tudjuk üzemeltetni, a nyílászárók cseréje is ezt a célt szolgálja – ismertette a jelenlévők előtt Igó István. A polgármester azt is elmondta, hogy a Művelődési Házban igazi közösségi élet folyik, a felső szinten a civil szervezetek működnek, az intézményben tartják a településszintű megbeszéléseket, az egyesületek, szervezetek a közgyűléseiket, nem szólva az ott működő számos csoportról, tehát a felújítás a falu legkihasználtabb intézményét érintette.

A fejlesztésre az önkormányzat a Vidékfejlesztési Program keretéből nyert el 2.770 ezer forintot, az összeget a falu majdnem egymillióval egészítette ki, így a projekt teljes költségvetése 3.713 ezer forint volt, amely nem tartalmazza a szintén saját erőből, 600 ezer forintból megvalósított előtéri burkolást.

Két hete is elmondtam, és most is csak ismételni tudom magam: öröm Vértessomlóra forrást hozni, hiszen most is hallhattuk a polgármestertől, hogy az elnyert támogatást ismét kiegészítették, növelték a fejlesztési értéket – hangzott el Czunyiné Bertalan Judittól. Az országgyűlési képviselő – utalva a településvezető által elmondottakra – azt is kiemelte: további öröm olyan közösségi és művelődési házakra forrást találni, és örülni a támogató döntésnek, a megvalósulásnak, ahol gazdag a helyi kulturális és hagyományőrző élet. Vértessomló ilyen, és a Művelődési Házra tekintve is látható, hogy lépésről-lépésre, megfontoltan haladnak a megújulás útján – fogalmazott, majd Igó István polgármesterrel, a Vértes-Gerecse Közösség képviseletében Pál Melindával és Tóth Zsuzsanna intézményvezetővel közösen vágták át a nemzeti színű szalagot.

március

31 Tojásgurítás

  • Időpont: vasárnap 0:00
  • Helyszín: Tojásgurító
április

1 Tojásgurítás

  • Időpont: hétfő 0:00
  • Helyszín: Tojásgurító

4 Véradás

  • Időpont: csütörtök 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

23 Ruhagyűjtés

  • Időpont: kedd 15:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház

24 Ruhagyűjtés

  • Időpont: szerda 9:00
  • Helyszín: Vértesomló, Művelődési Ház
május

1 Majális

  • Időpont: szerda 16:00
  • Helyszín: Nyugdíjas Ház

11 Nemzetiségi Falunap

  • Időpont: szombat 0:00
  • Helyszín: Sportpálya, Sportcsarnok

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:43

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Lomtalanítás Vértessomlón

2024. február 28., szerda 11:33

Az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. március 25-én végez lomtalanítást Vértessomlón az érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek részére.

Bővebben

Alkotói pályázat

2024. február 23., péntek 05:00

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma alkotói pályázatot hirdet iskolások részére.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek