Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Búcsú a mesevilágtól

2021. június 6., vasárnap 12:24

Hagyományosan virágos boltív alatt léptek ki a mesevilág kapuján, s vették át a kékfestő anyagból készült ballagó tarisznyájukat a Vértessomlói Német Nemzetiségi Óvoda nagycsoportosa június 5-én, ám ezúttal a Művelődési Ház udvarán, mivel óvodáé az új bölcsőde építése miatt jelenleg még munkaterület.

Mesevilág most mennem kell, de nem feledem, amit tőled kaptam. Mesevilág, az emlékek a szívem mélyén örökre megmaradnak. Viszlát csodás mesevilág – szólt az ének, a szülők, nagyszülők, rokonok, barátok pedig könnyes-büszke tekintettel követték lépteiket.

A 11 népviseletben érkező aprótalpú német és magyar nyelven előadott körjátékokkal, dalokkal, mondókákkal, végül pedig ballagós versekkel, énekekkel adott ízelítőt abból, hogy az óvodában töltött évek alatt milyen sokat okosodtak, s köszöntek el szeretett nevelőiktől, társaiktól.

Még tisztán emlékszünk az első napokra, amikor édesanya kezét fogva bátortalanul, de annál nagyobb kíváncsisággal léptetek be a csoportszobába. Nagy szeretettel fogadtunk benneteket. Sokat tanultatok, ügyesedtetek az óvodai évek során. Az elmúlt időszakban sok apró jele mutatkozott annak, hogy Ti bizony kinőttétek az óvodát: a potyogó tejfogacskák, az egyre rövidülő ágyikók, és sokan a jeleitek helyett már a neveiteket írjátok a rajzaitokra. Ezek mind bizonyítják, hogy eljött az ideje, hogy az ovis zsákot felváltsa az iskolatáska, a játékot pedig a tanulás. – szóltak az elköszönés gondolatai Ruska Mónika óvodavezetőtől, aki a Szülői Munkaközösség két „ballagó” anyukájától, Hegedüs-Harasta Henriettől és Enczné Mohos Csillától is búcsúzott, megköszönve az eddig végzett lelkiismeretes és alapos munkájukat. Az intézmény egyik dajkájától, Krüpl Jánosnétól is elköszönt a kollektíva, ő évtizedek óta nevelgette, dédelgette a felnövekvő gyermekeket, több százan cseperedtek fel ölelő kezei között. Lelkiismeretesen gondozta a kicsiket, pátyolgatta, dédelgette, szeretgette őket. Segítette az óvónénik munkáját, nélküle elképzelhetetlen lett volna a mindennapok feladatainak gördülékeny elvégzése – hangzott el az óvodavezetőtől, aki a teljes kollektíva nevében kívánt Zsuzsa néni számára jó egészséget s hosszú, boldog nyugdíjas éveket.

A Szülői Munkaközösség képviseletében Hegedüs-Harasta Henriett mondott köszönetet a dadus számára, pedagógusnap alkalmából pedig valamennyi óvodapedagógust kedves ajándékkal, és a szeretet virágaival köszöntöttek.

A ballagó ovisok végül az iskolai tanszerekkel és édességgel megtöltött Schultütével, a pogácsa és pénzérme mellett sok-sok élményt, szeretetet rejtő tarisznyával indult útnak, hiszen – ahogy a műsorukban is elhangzott – úgy megnőttek, hogy az ágyuk kicsi már, rájuk a mesesarok helyett holnap az iskola padja vár.

Az esemény képeit a Galériában tekintheti meg!

május

10 Vértessomlói Nemzetiségi Falunapok

  • Időpont: péntek 9:00
  • Helyszín: Sport tér, Sportcsarnok

11 Nemzetiségi Falunap

  • Időpont: szombat 0:00
  • Helyszín: Sportpálya, Sportcsarnok

Ne váljon áldozattá!

2024. május 6., hétfő 05:53

Fogadja meg a Tatabányai Rendőrkapitányság tanácsait az online csalás megelőzése érdekében.

Bővebben

Pályázati felhívás

2024. április 30., kedd 11:54

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet középiskolák és szakiskolák első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2024/2025. tanévre.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek