Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Hamis védettségik: meghosszabbították a letartóztatásukat

2022. január 14., péntek 11:00

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vesztegetés elfogadása bűntette, védettségi igazolással való visszaélés bűntette, valamint kábítószer birtoklás vétsége miatt folyamatban lévő ügyben indítványozta két elkövető letartóztatásának meghosszabbítását.

Ápolóként dolgozott az a nő és férfi egy Komárom-Esztergom megyei kórházban, akik a gyanú szerint legalább 27 személynek adtak el hamis védettségi igazolványokat, darabonként minimum 20 ezer forintért – tudatta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint 2021. július 28. és 2021. november 27. között az ápolókat 27 személy legalább 20 ezer forint összeggel megvesztegette azért, hogy az ápolónő ne adja be nekik a Covid-védőoltást, és így az oltások felvétele nélkül hamis védettségi igazolványt kapjanak.

Mindezek mellett az elkövetőkkel szemben megalapozott a gyanú arra vonatkozóan is, hogy őrizetbe vételük előtt kokaint fogyasztottak.

A gyanúsítottakat letartóztatták, velük szemben továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábra kerülésük esetén a bizonyítást veszélyeztetnék.

május

10 Vértessomlói Nemzetiségi Falunapok

  • Időpont: péntek 9:00
  • Helyszín: Sport tér, Sportcsarnok

11 Nemzetiségi Falunap

  • Időpont: szombat 0:00
  • Helyszín: Sportpálya, Sportcsarnok

Ne váljon áldozattá!

2024. május 6., hétfő 05:53

Fogadja meg a Tatabányai Rendőrkapitányság tanácsait az online csalás megelőzése érdekében.

Bővebben

Pályázati felhívás

2024. április 30., kedd 11:54

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet középiskolák és szakiskolák első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2024/2025. tanévre.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek