Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Népszámlálás: már toborozzák a számlálóbiztosokat

2022. július 26., kedd 09:46

A 2022-es – 26 milliárd forintos költségvetésű – népszámlálás lesz az első, amely már papír kérdőívek nélkül, teljesen elektronikusan zajlik majd. Az így gyűjtött adatok nem csak környezetbarát megoldást jelentenek, de a feldolgozását is megkönnyítik, így az előzetes eredmények várhatóan 2023 tavaszán érkeznek majd, jövő ősszel pedig megkezdődik a részletes adatok publikálása is – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a VG érdeklődésére.

Országosan előreláthatólag 28 ezer számlálóbiztos jelentkezésére lesz szükség a – koronavírus-járvány miatt erre az évre halasztott – cenzus lebonyolításához: az ő toborzásuk elindult, jelenleg is zajlik. A munkalehetőségre a polgármesteri és a közös önkormányzati hivatalokban a jegyzőknél lehet jelentkezni. Ennek a határideje településenként, a fővárosban pedig kerületenként eltérően alakulhat, ezért az érdeklődők a jegyzőktől tudnak tájékoztatást kérni, a jelentkezési feltételekről pedig a toborzási, valamint az önkormányzati honlapokon, közösségimédia-felületeken lehet tájékozódni.

A számlálóbiztosok feladata lesz az, hogy október 17. és november 20. között felkeressék azokat a háztartásokat, ahonnan október 16-ig nem érkezett be online a népszámlálási kérdőív.

Minden számlálóbiztoshoz tartoznak majd számlálókörzetek, az ott található címeket kell felkeresniük. A kérdéseket ebben az időszakban már csak a biztosok segítségével lehet megválaszolni, akik tableten rögzítik a kapott válaszokat. A konkrét munkavégzésük tehát ebben az időszakban történik, de ezt megelőzi majd egy felkészítés, egy képzés, amelynek során a feladatok ellátásához szükséges minden információt, tudnivalót megoszt a statisztikai hivatal a jelentkezőkkel. A képzést online tartják: egy e-learning tananyagot kell elsajátítaniuk a kérdezőknek, s ez alapján – szintén internetes formában – vizsgát tenniük. A képzés szeptemberben várható.

A KSH optimista azzal kapcsolatban, hogy hányan választják majd az online kitöltést. Emlékeztettek, hogy legutóbb 2011-ben volt népszámlálás hazánkban, akkor a válaszadók 20 százaléka válaszolta meg online a feltett kérdéseket.

május

10 Vértessomlói Nemzetiségi Falunapok

  • Időpont: péntek 9:00
  • Helyszín: Sport tér, Sportcsarnok

11 Nemzetiségi Falunap

  • Időpont: szombat 0:00
  • Helyszín: Sportpálya, Sportcsarnok

Ne váljon áldozattá!

2024. május 6., hétfő 05:53

Fogadja meg a Tatabányai Rendőrkapitányság tanácsait az online csalás megelőzése érdekében.

Bővebben

Pályázati felhívás

2024. április 30., kedd 11:54

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet középiskolák és szakiskolák első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2024/2025. tanévre.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek