Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Minél több tűzifával készülne a kormány a télre

2022. augusztus 5., péntek 18:48

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter korábban már többször is jelezte, módosítani fognak a tűzifát érintő szabályzásokon. A csütörtöki kormányrendeletben ezt meg is tették és a már korábban bejelentett exporttilalmon túl bővítik a fakitermelés szabályzását.

A kormány az alaptörvényben meghatározott jogalkotói hatáskörében, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek miatt módosítja a tűzifa-kitermelés szabályait.

Ennek értelmében az egyik legfontosabb változtatás az, hogy a fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozó korábbi jogszabályban vagy hatósági döntésben megállapított korlátozást nem kell alkalmazni.

Illetve, ha egy védett területen termelnek le egy idegenhonos fajokból álló erdőt, akkor a helyére nem kell őshonos fajokat telepíteni. Ha az erdő pedig képes megújulni, akkor egyáltalán semmit sem kell telepíteni.

A rendelet értelmében könnyebben lehet majd tarvágást végezni, és ez nagyobb területre is kiterjedhet. Állami erdészetekben pedig nem kötelező a hatósági engedélyt megkérni a kitermelni kívánt erdőrészlethez vezető utakhoz.

Az is meg fog változni, hogy nemesebb letermelt fafajok területeit, cser- és nemestölgyet is elég lesz sarjról felújítani. A 100 százalékban állami tulajdonú erdőkben pedig lazább szabályok lesznek a vágásérettségi kor megállapítására, ennek értelmében a fiatalabb fák is kivághatók lesznek. Végezetül pedig megnövelik az erdőgazdálkodásért felelős miniszter jogköreit ebben a kérdésben.

május

10 Vértessomlói Nemzetiségi Falunapok

  • Időpont: péntek 9:00
  • Helyszín: Sport tér, Sportcsarnok

11 Nemzetiségi Falunap

  • Időpont: szombat 0:00
  • Helyszín: Sportpálya, Sportcsarnok

Ne váljon áldozattá!

2024. május 6., hétfő 05:53

Fogadja meg a Tatabányai Rendőrkapitányság tanácsait az online csalás megelőzése érdekében.

Bővebben

Pályázati felhívás

2024. április 30., kedd 11:54

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet középiskolák és szakiskolák első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2024/2025. tanévre.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek