Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Aki igényelte, megkapja a támogatást

2023. április 4., kedd 10:07

Összesen 1700 településen 2806 falusi kisbolt kap a Magyar falu programban egyszeri, egyösszegű működési támogatást. A nyertes vállalkozások csaknem hárommillió forint állami segítséghez jutnak, amit a falusi kisboltok rezsiköltségre, benzinköltségre és bérköltségre számolhatnak el.

Minden érvényes pályázatot benyújtó, kistelepülésen működő kisbolt csaknem 3 millió forint támogatást kap a kormánytól – közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Még tavaly novemberben jelentették be, hogy a kormány pályázati lehetőséget biztosít a kétezer fő alatti településeken működő kisboltoknak, ezzel támogatva azt, hogy helyben elérhetőek maradjanak a lakosság számára a mindennapi életvitelhez szükséges alapvető élelmiszerek – írja a Magyar Nemzet. A pályázatokat január 31-ig lehetett benyújtani.

Az elnyert összegek működési támogatásra, azaz rezsiköltségre, benzinköltségre, bérköltségre számolhatóak el – emelte ki a kormánybiztos, aki hozzátette: 2806 kisbolt adott be érvényes pályázatot, és valamennyi nyer is egyszeri, egyösszegű, vissza nem térítendő működési támogatást, amelyet rövid időn belül folyósítanak is.

A pályázatra jogosultak közel 70 százaléka igényelt támogatást.

május

10 Vértessomlói Nemzetiségi Falunapok

  • Időpont: péntek 9:00
  • Helyszín: Sport tér, Sportcsarnok

11 Nemzetiségi Falunap

  • Időpont: szombat 0:00
  • Helyszín: Sportpálya, Sportcsarnok

Ne váljon áldozattá!

2024. május 6., hétfő 05:53

Fogadja meg a Tatabányai Rendőrkapitányság tanácsait az online csalás megelőzése érdekében.

Bővebben

Pályázati felhívás

2024. április 30., kedd 11:54

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet középiskolák és szakiskolák első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2024/2025. tanévre.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek