Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Csökken Magyarország népessége

2023. szeptember 15., péntek 13:11

Már 2043-ra 9 millió alá csökkenhet Magyarország népessége – írja a 444 a KSH adatai alapján. A lap a csütörtökön kezdődött V. Budapesti Demográfiai Csúcs kapcsán nézett utána a demográfia adatoknak.

A statisztikai hivatal honlapján elérhető egy interaktív korfa, ami az ország népességének nemenkénti korösszetétel-változását mutatja be 1870-től egészen 2070-ig. Az adatsor a népszámlálások, a KSH statisztikai évkönyvei és belső adatbázisa, valamint a 2024–2070 közötti időszakra a statisztikai hivatal idén készített népesség-előreszámításának adataiból áll össze.

Az adatok pedig elég lesújtó képest festenek, az ország lakosságának folyamatos és gyorsuló ütemű fogyatkozását, valamint súlyos elöregedését vetítik elő. A KSH előrejelzése szerint 2043-ra Magyarország lakossága 8 985 516 fő lesz.

A népességfogyás az előrejelzés szerint egyrészt gyorsulni fog, másrészt főleg a középgenerációk eltűnésével jár majd együtt. A KSH szerint 2043-ban a népesség negyede 65 év fölötti, ötöde 70 év fölötti lesz. Idén a 65 év fölöttiek aránya épp csak 20 százalék fölötti, a 70 év fölöttieké 13,82 százalékos. Eközben a fiatalok aránya pont ellentétesen változik: idén a 15 év alattiak a népesség 15,73 százalékát teszik ki, 20 év múlva az arányuk azonban 14,89 százalékra csökken.

A népességfogyás a következő években még nem lesz látványos, az előreszámítás szerint csak 2029-ben éri el az évi húszezret. Ezután azonban a 2040-es évekre évi 40 ezer fölé emelkedik, a 2060-as évekre pedig már 50 ezer közelébe.

A 444 cikke azt is kiemeli, hogy a kilátások rosszabbak is, mint néhány éve. Az Eurostat 2006-ban úgy számolt, hogy a népesség 2050-re esik 9 millió alá, ugyanebben az évben pedig a KSH előreszámítása 2045-re tette ezt.

Nincs esemény rögzítve!

Hirdetmény

2024. november 19., kedd 12:30

Véleményezési dokumentáció a Somlóhegyi tó környékének szerkezeti és szabályozási módosításáról.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2024. november 16., szombat 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2024. november 17-étől 2025. március 16-áig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek