„Örvendezzünk mindnyájan az Úrban, ünnepi napot ülvén Szent Vendelnek tiszteletére, kinek ünnepén örülnek az angyalok, és magasztalják Istennek Fiát.” – szólt az ének október 22-én a várgesztesi templomban a hagyományos Vendel-napi búcsúi szentmisén, melyre minden évben az október 20-ai névnapot követő vasárnap kerül sor.

A Visnyei László plébános által celebrált szentmisére ezúttal is zsúfolásig megtelt a templom, ahová a helyiek mellett Környéről és a szomszédos Vértessomlóról is érkeztek hívek.

A templom védőszentje a története szerint a VI. században Skóciában, hercegi családban született. Vendel korán jelét adta a jámborságnak és a keresztény műveltség, sőt a papság iránti vonzódásának, amit atyja nem jó szemmel nézett. Épp azért, hogy elvonja a tanulástól, nyájainak őrzését bízta rá. De mint annyiszor, amikor valakit szolgai munkára kényszerítenek, hogy elvonják Istentől, Vendellel is az ellenkezője történt annak, amit atyja akart: a juhok legeltetése közben, a mezők csendjében megérlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés utáni vágy. Lelkiismerete parancsának eleget téve a Szentföldre zarándokolt, majd Franciaországba, utóbb Németországba ment, egyszerű életet élve imával töltötte napjait. Később pappá szentelték, s a tholei kolostor szerzeteseinek apátjaként halt meg 617-ben. Szent Vendel legendája a XVIII. században került hozzánk, néhány évtized alatt tisztelete mély gyökeret vert, s rövid időn belül magyar népi szentté változott.

Ha elkezdünk gondolkodni Szent Vendel életéről, akkora mai evangéliumot is fel tudjuk benne fedezni, és fel tudunk három olyan momentumot is, amit a saját életünkre is tudunk alkalmazni. Mi ez a három momentum? Odaadni önmagunkat, megbékélni önmagunkkal, elégedettnek lenni magunkkal. Mit is jelent az, hogy odaadni önmagunkat? Odaadni magunkat teljesen Istennek. Hogyan tudjuk ezt megvalósítani? Úgy, hogy teljes valónkat adjuk oda az Istennek. Az egész lényemet oda merem ajándékozni az Istennek? Fel merem-e fedni önmagamat az Isten előtt? Szent Vendel, akit ma ünneplünk, ezt megtette. Mert vágyott az Isten után. Gazdag ifjú volt, és mégis többre vágyott. Nem a hatalom érdekelte, nem az, hogy törzsi vezető legyen és irányítson, hanem a szívében ott lobogott a vágy, hogy a teljes valóját az Istennek akarja ajándékozni. Istennek akarja szentelni az egész életét. Édesapja ezért elküldte a juhok mellé, legyen pásztor, hátha ki fog jutni ebből a „kereszténység dologból”. De a legjobbat tette vele. Minél jobban pásztorkodott, annál inkább érlelődött benne, hogy odaadja önmagát az Istennek, és remete életet szeretne élni. S mit tett? Merte befogadni az Istennek a meghívását. Merte befogadni, hogy őt valami másra hívja az Isten, mint a hétköznapi embereket. S felismerte, hogy kicsinységében is milyen nagyot tud alkotni. Odaajándékozta magát Istennek… – hangzott el a mise során Visnyei Lászlótól, majd az egyházközség képviselő-testülete harmonikamuzsikás, a Német Kultúregyesület Dalköre közreműködésével dalos, és legfőképpen szeretettel készített, bőséges Agapéval vendégelte meg a híveket a Faluházban.

Az esemény képeit a Galériában tekintheti meg.