Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Christkindlik találkoztak

2023. december 11., hétfő 06:26

Igazi téli hangulatban, vastag hótakaróval borított óriásfenyők szomszédságában, a várgesztesi Faluházban rendezte meg a német nemzetiségi önkormányzat a Christkindl találkozót december 9-én délután. A megjelenteket Pillmann József elnök köszöntötte, köztük Rising Károlyné polgármestert, Harasta Renátát, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának Komárom-Esztergom vármegyei regionális irodájának vezetőjét, Rohrbacher János plébánost, s kiemelten a csoportok vezetőit.

A német nemzetiségi önkormányzat elnöke visszaemlékezésében elmondta, hogy 2015-ben határozták el először, hogy megszervezik a Christkindl találkozót, és ezt a hagyományt minden évben megtartják. Az elhatározásukat pár évvel ezelőtt még a Covid sem tudta megtörni, hiszen segítségükre siettek az online tér adta lehetőségek. Pillmann József örömét fejezte ki, hogy évről évre ugyanazok a csoportok érkeznek Várgesztesre, akik a kezdetektől fogva jelen vannak az eseményen. Végezetül kiemelte, hogy a hagyomány tovább éltetésében rendkívül nagy szerepe van a felkészítőknek, majd átadta a szót Hartdégen Sándornénak, aki szintén üdvözölte a vendégeket. A dalkör vezetője megköszönte a gyerekeknek, hogy már legalább egy hónapja lelkesen készültek az előadásra, majd sorban felkonferálta a fellépőket, néhány szóban azt is ismertetve, hogy a különböző településeken hogyan őrzik a Christkindl hagyományt a gyerekek.

Az első szereplők a Kecskédi Általános Iskola diákjai voltak, akiket Tomayer Judit német nemzetiségi tanítónő tanított be. Második fellépőként érkeztek a vértessomlói gyerekek, akik kivétel nélkül tagjai a Vértessomlói Német Nemzetiségi Tánccsoportnak is. Őket követte a tarjáni csoport, melyet hagyományosan mindig a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskola hatodik osztályos tanulói alkotnak. A legutolsó előadók a várgesztesi Christkindlik voltak, akik idén két csoporttal is bemutatkoztak. A játékot és a dalokat a dalkör tagjai tanították be a gyerekeknek, akik ezeket nagyon hamar el is sajátították, és szívesen jártak a próbákra annak ellenére, hogy sok olyan gyermek van, akinek családjában már nincsenek német származású felmenők. A program a Német Nemzetiségi Dalkörrel zárult, akik német nyelvű dalcsokrot nyújtottak át a közönségnek, majd a nemzetiségi önkormányzat ismét bebizonyította vendégszeretetét: finomságokkal invitálta maradásra nemcsak a fellépőket, de az őket elkísérő szülőket, érdeklődőket is.

Nincs esemény rögzítve!

Hirdetmény

2024. november 19., kedd 12:30

Véleményezési dokumentáció a Somlóhegyi tó környékének szerkezeti és szabályozási módosításáról.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2024. november 16., szombat 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2024. november 17-étől 2025. március 16-áig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek