Vértessomló

Hírek

Népszerű cikkek

Fásítási program: január 30-áig lehet regisztrálni

2024. január 21., vasárnap 08:37

A Településfásítási Program negyedik ütemében újabb tízezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések zöldítéséhez az önkormányzatok. Tavasszal 4000 darab, az őszi ültetési időszakban 6000 darab fa áll az igénylők rendelkezésére – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A miniszter emlékeztetett, hogy az agrártárca még 2020-ban az Országfásítási Program részeként hirdette meg a Településfásítási Programot, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program és a Közös Agrárpolitika erdősítési támogatásait. A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy sikerült megfordítani a korábban csökkenő erdőtelepítési trendet, és az országfásítás keretein belül 43 700 hektár új erdő telepítésére nyertek pályázati forrást a magyar gazdák.

A Településfásítási Program eddigi három ütemében összesen 46 ezer sorfát ültettek el csaknem 1500 településen, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2 milliárd forint támogatást biztosított. A most meghirdetett negyedik ütem keretében év végéig 56 ezer darabra nő az elültetett fák száma, amelyhez további 550 millió forint támogatás áll rendelkezésre. A Településfásítási Program így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés.

A korábbi Településfásítási Programokban résztvevő minden település újra igényelhet sorfát, ugyanakkor a programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, erre január 30-áig van lehetőség a www.orszagfasitas.hu weboldalon. A regisztrált települések február 1-től adhatják le az online igényléseket, a fákat pedig tavasszal és ősszel szállítják majd ki. Az érdeklődők ezúttal is 13 fafajból választhatnak a készlet erejéig, településenként minimum 10, maximum 30 darab sorfát. A fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében továbbra is minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot biztosítanak. A fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, és más élőlények otthonául is szolgálnak majd, ezért minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is.

Az elültetésre kerülő 10 ezer sorfát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti

Nincs esemény rögzítve!

Hirdetmény

2024. november 19., kedd 12:30

Véleményezési dokumentáció a Somlóhegyi tó környékének szerkezeti és szabályozási módosításáról.

Bővebben

Szünetel a mobilizált ügyfélszolgálat

2024. november 16., szombat 05:00

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján – a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel – 2024. november 17-étől 2025. március 16-áig szünetel a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok kötelező működtetése.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2823 Vértessomló, Rákóczi Ferenc utca 63.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16:30 óráig
  • Szerda: 9 - 12 óráig és 13 - 16 óráig
  • Péntek: 9 - 11 óráig

Legnépszerűbb cikkek