Somló Kupa ezüstérmes házigazdákkal
Nyolc csapat, a Vulkán, Környe, Tatabányai Vasas, Tata, Tatabánya, Szár, Puskás Akadémia és természetesen a házigazdák részvételével rendezték meg az U7 korosztály számára február 11-én a vértessomlói sportcsarnokban a Somló Kupát.
Az apró gyerkőcök két csoportban rúgták a bőrt, s verekedték be magukat a legjobbak az elődöntőbe. A 16 mérkőzés során pontosan 125 érvényes gól született, a legtöbbet, 35-öt a somlóiak szereztek, a Puskás Akadémia 28-at. A végső sorrendet azonban – természetesen – nem a rúgott gólok száma döntötte el.
Az „A” csoportból az első helyen, 9 ponttal verekedte magát az elődöntőbe a Vértessomló, hattal másodikként a Környe. A „B” csoportból szintén 9 ponttal érkezett az elődöntőbe a Puskás Akadémia, a csoport második helyére viszont a Vulkán, a Vasas és a Tatabánya is 3-3 ponttal aspirált, a gólkülönbség alapján végül a Tatabánya mérkőzhetett meg a somlóiakkal, akik 5:3 arányú győzelmet arattak a megyeszékhelyi csapat felett. Az elődöntő másik mérkőzésén a Puskás Akadémiától 6:3-as vereséget szenvedett a Környe, a bronzmeccsen pedig a Tatabányától kapott ki 11:0 arányban. A Környe így a negyedik helyen végzett, ami azért is kiemelendően dicséretes eredmény, mert a csapat átlagéletkora még a hat évet sem érte el, több 5,5 éves kisfiú és egy kislány is hajtott a gólokért.
Hajrá Somló! – zengett a sportcsarnok a döntő során, az első gólt meg is szerezték a házigazdák, de végül győzött a kétséget kizáróan képzettebb, edzettebb Puskás Akadémia együttese 9:2 arányban, s vehették át a legfényesebben csillogó serleget Igó István polgármestertől és Richter Tamás egyesületi elnöktől. Második lett tehát a Vértessomló, harmadik a Tatabánya.
A két legjobb együttes legjobb játékosai az edzők javaslata alapján különdíjban részesültek, a somlói sálat a Puskás Akadémia gárdájából Pleván Milán, a vendéglátók részéről Igó Döme érdemelte ki.
Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.